Orbán Balázs közösségimédia-oldalán azt írta, hogy a törvények értelmében a Nemzeti Választási Iroda elnökét a miniszterelnök jelölésére a köztársasági elnök nevezi ki. „A parlamentáris demokráciánk hagyományait szem előtt tartva azonban -
annak ellenére, hogy a jelölés joga csak a miniszterelnököt illeti - előzetes konzultációt kívántunk tartani.
Ezért tegnap a Miniszterelnökség nevében hétparti egyeztetést hívtam össze, amelyen meghallgattuk (volna) valamennyi párt, így az ellenzéki pártok javaslatait is.”
Hozzátette:
„az együttműködés és a normalitás teljes elutasítása jegyében a DK el se jött, s jól láthatóan a gyurcsányi retorziótól félő többi ellenzéki párt egyetlen épkézláb jelöltet sem tudott megnevezni,
illetve egyetlen egy olyan általános szakmai követelményt sem tudtak vagy akartak meghatározni, ami alapján a miniszterelnök döntését segíteni lehetne.”
Jól láthatóan újra ismétlődik a tavaszi menetrend, amikor hiába tárgyalna és működne együtt a Kormány, ők a saját kormányellenes radikálisaik által fogott tömörülés. Kár érte! - írta.