Az idősek és a családok támadása világosan megmutatja, mit gondol a Momentum a magyarokról

Fekete-Győr András, Cseh Katalin, Donáth Anna, Kádár Barnabás
Vágólapra másolva!
Nyugdíjasok szavazójogának elvétele, családellenesség, alacsonyabb iskolázottságú választópolgárok és a sofőrök lenézése, sportsikerek megfúrása, nemzetellenesség, bevándorláspártiság és abortuszlobbi – ez jellemzi a többnyire fiatalokból álló Momentum Mozgalmat. A nyugdíjasok szavazójogát megkérdőjelező pártalapító Kádár Barnabás szélsőséges megnyilvánulásaira a napokban irányult figyelem, amikor megpendítette az idősek választásból történő kizárását. Majd azt tanácsolta: ne menjenek el szavazni. Kirekesztő megnyilatkozásai tükrében a Momentum a jövőt nem a magyar családokban, és nem a fizikai, kétkezi munkától nem idegenkedő polgárokban látja. Deák Dániel szerint az elmúlt évek eseményei láttán nyugodtan kijelenthető, hogy a Momentum még az SZDSZ-nél is jóval nemzetellenesebb és gátlástalanabb politikai formáció, olyan dolgokat is megengednek maguknak a momentumos politikusok, amire még az egykori szabaddemokraták sem voltak hajlandóak.
Vágólapra másolva!

Kádár Barnabás Momentum-alapító már másfél évvel ezelőtt a kormány hétpontos családvédelmi akciótervét támadta, amelynek célja a magyar családok életkörülményeinek javítása. A baloldali politikus akkor úgy fogalmazott: a

– írta a Magyar Nemzet.

Őket is mélyen lenézte Kádár Barnabás

A momentumos politikus Facebook-oldaláról az is kiderül: tanulásra képtelen, lenézni való embereknek tartja a hivatásos sofőröket. Nem lesz a taxisofőrből AI-kutató, se kórházi ápoló – írta korábban közösségi oldalán Kádár. Érvelése egy autós-kerékpáros vitában hangzott el, ahol lealacsonyítóan beszélt a sofőrökről. A momentumos politikus a buszsofőrökről azt mondta: felmerül a kérdés, hogy miként fogja magát átképezni az a nem olyan agilis korosztály, akinek az életében munkák sokasága fog eltűnni. Lehet minden buszsofőr programozó? – tette fel cinikusan a kérdést a Momentum-alapító.

Ugyan a Momentum politikája a fiatal egyetemistákat célozta meg, de

az alapító tag azzal nem számol, hogy a kormányzóképességhez a társadalom fele szükséges, amelyet nagyrészt a gyermekes családok tesznek ki. Kádár gondolatai egyértelműen megmutatják, mit is gondol valójában a Momentum az átlagos, kétkezi munkát végző magyar emberekről.

Kádár Barnabás kijelentései világosan megmutatták a Momentum valódi arcát Forrás: Facebook

Még az SZDSZ-nél is gátlástalanabb formáció

Amikor 2017 márciusában berobbant a politikai életbe a Momentum, akkor sokan azt mondták, hogy létrejött az egykori SZDSZ fiatalított változata – minderről már Deák Dániel beszélt az Origónak. A XXI. Század Intézet elemzője szerint az elmúlt évek eseményei láttán nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Momentum még az SZDSZ-nél is jóval nemzetellenesebb és gátlástalanabb politikai formáció, olyan dolgokat is megengednek maguknak a momentumos politikusok, amire még az egykori szabaddemokraták sem voltak hajlandóak.

- tette hozzá. Szintén emlékezetes volt, hogy 2019-ben, amikor néhány nappal azt követően, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András a román elnökválasztás kampányában a magyar jelölt helyett egy román kandidálót támogatott, Donáth Anna, a párt EP-képviselője a Progresszív Szlovákia nevű párt rendezvényén a magyar listával szemben a szlovák párt támogatására szólított fel az ottani választáson.

- hangsúlyozta Deák Dániel.

Fekete-Győr András is teljes mértékben kiszolgálja a brüsszeli érdekeket Forrás: MTI/Mónus Márton

Liberális gőg

A szakember szerint mindezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy miközben a magyar miniszterelnök a hazánk számára legelőnyösebb alkuért harcolt a hétvégi uniós csúcson Brüsszelben, ők az ezt megakadályozni igyekvő liberális holland miniszterelnököt méltatták.

- tette hozzá.

Kádár Barnabás kijelentései világosan megmutatják, hogy mit is gondol a magyarokról és a magyar társadalomról a Momentum. Ezzel a politikával egyértelműen a nemzeti tudat rombolása és egy olyan brüsszelita szatellitpárt kormányra juttatása a céljuk, amelyik akár koalíciós partnerként át tudja verni a nyugati liberális politikusok elvárásait.

Ne legyenek kétségeink, ha egy ilyen formáció lenne most hatalmon, az uniós csúcson a holland miniszterelnök elképzelései valósultak volna meg, a magyar fél bármilyen alkuba belement volna – mondta Deák Dániel.

A baloldalon senki sem határolódott el Kádár kijelentéseitől Forrás: MTI/Illyés Tibor

Sokak számára érthetővé vált a gondolkodásmódjuk

A XXI. Század Intézet elemzője szerint a momentumos politikusok a divatos kampányelemekkel és a fiatalok számára szimpatikus szlogenekkel sokáig leplezni tudták valódi énjüket, céljaikat. Az elmúlt hetek eseményei ugyanakkor akkora botrányt eredményeztek, amivel sokak számára érthetővé vált a momentumos gondolkodásmód.

- tette hozzá.

Ennek érdemi hatása van a párt támogatottságára, amely már hosszú ideje nem képes kitörni a 10 százalék környéki támogatottsági szintből, hiszen ez a nemzet- és sokszor magyarellenes politika a választópolgárok túlnyomó többségét taszítja.

Ez azonban csak tovább ront a párt megítélésén, ahogy az MSZP a parlamenti bejutási küszöb alá zuhant be a botrány után, a Momentum támogatottsága jó eséllyel csökkenni fog – vélte Deák Dániel.

Fekete-Győr András, Cseh Katalin, Donáth Anna, Kádár Barnabás Forrás: MTI - Facebook

Kritika nélkül teljesítenék a brüsszeli kívánalmakat

Az elemző szerint a baloldal gyökeresen átalakult az elmúlt években, a liberális politikai formációk kerültek az élre. A Momentum mellett a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció lett az ellenzék vezető ereje, mindkét párt kritika nélkül teljesítené kormányra kerülve a brüsszeli törekvéseket.

Ez a két párt tehát vélhetően az egykori MSZP-SZDSZ-koalícióhoz hasonlóan képes lenne együttműködni egymással, ugyanakkor a Kádár Barnabás botrányához hasonló ügyek rombolhatják egy ilyen koalíció létrejönnének esélyeit, hiszen a DK szavazótáborának egy jelentős része a nyugdíjas korosztályból kerül ki, akikbe most páros lábbal beleszállt a momentumos politikus – mondta az elemző.

Hasonló a helyzet az MSZP esetében is, amelynek szintén idős a szavazótábora, így a Momentum a számukra is kellemetlen lehet. Ha következmények nélkül marad Kádár kijelentése, és továbbra is a fiatalos rétegpárti jelleget ölti magára a Momentum, akkor azzal nem hoz, hanem visz szavazókat egy esetleges baloldali együttműködéstől.

- zárta szavait Deák Dániel.

Cseh Katalin és Donáth Anna élen jár a magyar- és életellenes kijelentések hangoztatásában Forrás: MTI/Illyés Tibor

Magyar- és életellenes kijelentések

Donáth Annától, a párt EP-képviselőjétől sorra hangzottak el az Európai Parlamentben Magyarországot támadó, lejárató kijelentések és hazánkra jókora büntetést követelő felszólalások. Donáth a koronavírus-járvány magyarországi kitörésekor azon kesergett, hogy irániak voltak az első koronavírussal fertőzött betegek, mert szerinte ez a miniszterelnöknek jelentett politikai előnyt. A párt másik EP-képviselője, Cseh Katalin – akinek civil foglalkozása szülész – többször abortuszt támogató szervezetek mellé állt. Mi több,

egy rádióinterjúban nagyon tetszett neki, hogy a beszélgetőtársa botmixerhez hasonlította azt a pengével ellátott szívóeszközt, amivel az orvosok a terhességmegszakításokat végzik.

Cseh nevetve hozzátette: „Ezt még nem hallottam! Majd elterjesztem én is a kis körömben."

Trianon-gyalázás és gyűlölködő lámpavasazás

Magyarkodó, póz- és Trianon-fájó versenynek nevezte Szarvas Koppány Bendegúz a június 4-én trianoni békediktátumra emlékezőket. A józsefvárosi momentumos önkormányzati képviselő azt is megemlítette „ünnepi" Facebook-posztjában: magukat jobboldalinak mondó politikai szereplők azon küzdenek egymással, hogy ki tud hivalkodóbban sajnálkozni az idén 100 éves tragédia fölött. „Ezért kifejezetten utálom az emléknaposdit, aztán majd lehet, hogy megszeretem, ha nem a pózolásról szól, meg a múlt rózsaszínre színezéséről, hanem a magyar jelenről és jövőről”– írta Szarvas Koppány Bendegúz,

aki a fideszesekről tavasszal még azt mondta gyűlölködve: mindent megtesznek a fiúk a lámpavasért.