Börtönben marad a férfi, aki a kislányát hónapokon keresztül erőszakolta

Vágólapra másolva!
A bíróság fenntartotta annak a 20 éves férfinak a letartóztatását, akit korábban kilenc és fél évre ítéltek nem jogerősen szexuális erőszak miatt. A férfi saját kislányát bántotta.
Vágólapra másolva!

Az elsőfokú bíróság ítélete szerint

a férfi a 4 éves kislányát hónapokon keresztül szexuálisan zaklatta.

Az ügyészség szerint, mivel a férfi hosszú évekre börtönbe kerülhet,

indokolt, hogy a jogerős ítéletig letartóztatásban maradjon, ugyanis fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

Ezt a bíróság is megalapozottnak tartotta.

A korábbi elsőfokú ítélet ellen a férfi és az ügyész is fellebbezett, így az nem jogerős.