Magyar, állami gondozott lányokat futtatott négy testvér Berlinben - videó

FIVÉREK FUTTATTÁK A LÁNYOKAT BERLINBEN  
Megosztás    
2020. 06. 04., cs - 07:30 Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda
Négy testvérből és fiaikból szerveződött emberkereskedő bandát számoltak fel a rendőrök
Vágólapra másolva!
Kizsákmányolás céljából, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem gyanúja miatt  nyomoznak egy sarkadi férfi és társai ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Szegedi Osztályán.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint az 51 éves sarkadi férfi vezetésével

egy rendkívül jól szervezett, hierarchikus felépítésű, prostitúcióval kapcsolatos bűncselekményekre szakosodott bűnözői csoport működött.

Forrás: Police.hu

A gyanúsított és három fivére éveken keresztül Németországban erőszakkal és fenyegetéssel kényszerített prostitúcióra

mélyszegénységben élő, főként állami gondozott magyar lányokat.

A bűnszervezet úgy működött, hogy a családi banda tagjai felosztották egymás között azt a berlini utcaszakaszt, ahol a beszervezett lányokat dolgoztatták, és amit személyesen, vagy megbízottak útján felügyeltek.

Forrás: Police.hu

A területre más lányokat is odaengedtek, de a prostituáltaknak a helyért napi díjat kellett fizetniük.

A négy testvért május 30-án délelőtt a Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársainak együttműködésével Sarkadon, egyikük 21 éves fiát május 30-án hajnalban, Dinnyésen fogták el a rendőrök.

Mivel felmerült a gyanú, hogy a bűncselekménnyel gyanúsítható egyik 25 éves sarkadi férfinek fegyvere van, őt a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el május 30-án délelőtt, Püspökladányban. A nagyszabású rendőri művelet híre eljutott egy másik gyanúsítotthoz is; a 24 éves férfi május 30-án délután feladta magát.

A házkutatások során a rendőrök lefoglaltak három nagy értékű autót, közel 12 millió forintot, 2600 eurót, zálogjegyeket, mobiltelefonokat, ékszereket és egyéb tárgyi bizonyítási eszközöket.

A lefoglalt vagyon összértéke körülbelül 60 millió forint.

Forrás: Police.hu

A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársai az elfogásokkal párhuzamosan három lakást, házat is zár alá vettek, illetve gazdasági társaságban meglévő üzletrészeket és autót foglaltak le, amelyek feltehetően szintén a bűncselekményekből származtak. A KR NNI Szegedi Osztályának nyomozói az elfogott férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat.