A baloldali kamuvideó felveti a tiltott pártfinanszírozás problémáját is

Deutsch Tamás interjú
Vágólapra másolva!
Az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István maga ismerte el közösségi oldalán, hogy asszisztense közreműködött a baloldali kamuvideó elkészítésében, ami felveti a tiltott pártfinanszírozás problémáját is – többek között erről beszélt Deutsch Tamás a Hír TV-ben. A Fidesz EP-képviselője szerint gyalázatos, amit a szocialisták tettek az ügyben.
Vágólapra másolva!

A baloldali kamuvideó kikerülése után nem sokkal Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a közösségi oldalán számolt be arról, hogy asszisztense készítette a felvételeket, akit EU-s pénzből fizetnek. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője felhívta azonban a figyelmet arra, hogy EU-s képviselők uniós pénzből fizetett asszisztensei csak a képviselő munkáját segíthetik, erre szigorú szabályok vonatkoznak.

Felmerül tehát a tiltott pártfinanszírozás gyanúja, hiszen gyakorlatilag EU-s pénzből készült el a videó

– mutatott rá Deutsch Tamás.

Szégyellje magát mindenki, aki diktatúrát kiállt

A veszélyhelyzet megszüntetéséről és annak visszhangjáról Deutsch Tamás elmondta, hogy azon személyek, akik diktatúrát kiáltanak, a Magyarországon zajlott nyilas és kommunista diktatúrák áldozataival, megszenvedőivel szemben tiszteletlenek. Mint fogalmazott:

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője Fotó: Mudra László - Origo

Deutsch Tamás szerint az az intézményes, rendszerszerű gondolkodás, eljárás, amit a magyarokkal szemben alkalmaznak az Európai Unióban, már erőteljesen súrolja a rasszizmus határát. A magyar nemzettel szemben kollektív bűnösséget kiáltanak, ráadásul úgy, hogy gondolatbűnökkel vádolnak meg minket, olyan bűnökkel, amikre szerintük gondolhatunk, ez nettó rasszizmus - tette hozzá a fideszes EP-képviselő.