A Duna középső és alsó szakaszán folytatódik a szúnyogirtás

Balatoni szúnyogirtás
1200 hektárra jutott a vegyszerből
Vágólapra másolva!
A Duna középső és alsó szakaszán folytatódik a következő napokban a szúnyogirtás. Eddig csak lárvagyérítést végeztek a szakemberek, de már megjelentek a kifejlett szúnyogok is, így hétfőtől már ellenük is védekeznek.
Vágólapra másolva!

A Duna középső, illetve alsó szakaszán folytatódik a szúnyoggyérítés, már a kifejlett szúnyogokat is irtják a szakemberek - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményéből. Mint írják, az elmúlt hónapokban a csípőszúnyogok elleni védekezés keretében kizárólag biológiai lárvagyérítéseket végeztek légi és földi technológiát alkalmazva a Dunántúl északi területein, főként a Duna felső szakaszán.

Már megjelentek a kifejlett szúnyogok is

A felmelegedés hatására több térségben megjelentek a kifejlett szúnyogok, ezért amennyiben az időjárási körülmények lehetővé teszik,

a mai naptól megkezdődik az ellenük való védekezés is.

A kifejlett szúnyogok gyérítésére szolgáló készítményt földi úton, platós terepjáróra vagy kisteherautóra szerelt berendezések segítségével juttatják ki, elsősorban a települések belterületén – olvasható a Katasztrófavédelem.hu oldalon.

Erre kétféle módszert használnak a szakemberek.

  • A melegködképzéses technológia során az apró cseppekre bontott irtószer terjedését hő hozzáadása is segíti. Ez a módszer főként növényzettel erősebben borított környezetben előnyös, de a munka során keletkező köd rövid időre korlátozza a látási viszonyokat, ezért forgalmas helyeken kevésbé alkalmazható.
  • Az ULV-eljárás során szintén apró cseppekben juttatják ki az irtószert, de hő hozzáadása nélkül. A permetfelhő csak kismértékben észlelhető, a közlekedést nem zavarja, ezért forgalmasabb, városias területeken elsődlegesen ezzel az eljárással találkozhatunk.

A közleményben arra is felhívják a figyelmet, hogy az elhasznált készítmény a kijuttatott mennyiségben emberekre, melegvérű állatokra, növényekre nézve ártalmatlan, hektáronként alig több mint fél litert permeteznek ki belőle, a hatóanyag a kijuttatás után néhány órával lebomlik.

A földi kezeléseket napnyugta után kezdik, így

a méhekre, és más, nappal aktív rovarokra nem jelent veszélyt a szúnyogirtás.

Az alacsony dózis miatt azonban a méhfélékre és más kevésbé érzékeny rovarokra egyébként sincs hatása a készítménynek.

A következő hetekben jöhet a szúnyoginvázió

Ezen a héten a főváros hat kerületében, a Csepel-sziget és térségének településein, valamint a dunaújvárosi, szekszárdi és mohácsi térségben lesznek a kifejlett szúnyogok elleni kezelések - írják.

1200 hektárra jutott a vegyszerből Forrás: H. Szabó Sándor

A következő hetekben számos régióban várható a csípőszúnyogok tömeges megjelenése,

ehhez igazodnak majd a további beavatkozások. Az érintett települések listája és a kezelések tervezett időpontja a katasztrófavédelem honlapján megtalálható.