30 milliárd forintból hatvanhat református óvoda épül, illetve újul meg

SOLTÉSZ Miklós
Budapest, 2020. június 9. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyarországi Református Egyház óvodaprogramjáról tartott sajtótájékoztatón Budapesten, az egyház zsinati hivatalában 2020. június 9-én. A program keretében országszerte 47 új óvoda épül és 19-et felújítanak, a fejlesztés a kormány 30 milliárd forintos támogatásából valósul meg. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Országszerte 47 új óvoda épül, és 19-et felújítanak a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramjában, a fejlesztés a kormány 30 milliárd forintos támogatásából valósul meg.  A program részleteiről Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke beszélt kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón elmondta: a református egyház 2018-ban 30 milliárd forint támogatást kapott a programjára, amelynek keretében

Budapest több kerületében és országszerte 66 óvodát építenek, illetve újítanak fel.

Hangsúlyozta, hogy a kormány az elmúlt tíz évben az egyik legfontosabb döntéssorozatát a családtámogatási rendszeren belül hozta meg. Ezek között sorolta fel

  • a családi adókedvezmény visszaállítását,
  • a gyes és a gyed extra bevezetését,
  • a családi otthonteremtési kedvezményt,
  • valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását.

Emellett nagyon fontos a támogató háttér is, mint például az óvodaprogram, amely a szülőket és kisgyermekeket szolgálja - tette hozzá az államtitkár.

Szólt arról is, hogy tíz év alatt 16 ezer 104 új óvodai férőhely létesült.

Jelenleg az egyházak fenntartásában az óvodák 7-8 százaléka működik - közölte.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Soltész Miklós azt mondta, a tíz év alatt megtett intézkedéseknek érzékelhető eredményei vannak: a teljes termékenységi arányszám a 2010-es 1,25 után 2019-re 1,49 lett, a házasságkötések száma 36 ezerről 65 ezerre növekedett. A válások száma 23 800-ról 17 400-ra, az abortuszok száma 40 500-ról 25 800-ra csökkent.

Bogárdi Szabó István elmondta: az egyház óvodaprogramja keretében jelenleg a kivitelezési munkálatok folynak, és

reményeik szerint a református egyház által fenntartott óvodákban a 2021-2022-es tanévben a mostaninál 3200-zal több gyereket fogadhatnak majd.

Jelenleg 7100 óvodás jár az egyház által fenntartott intézményekbe.

Döntően ott építenek óvodákat, ahol igényelték az emberek, hogy egyházi fenntartású óvodába járhassanak a gyermekeik - közölte.

Soltész Miklós és Bogárdi Szabó István püspök Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A közreadott sajtóanyag szerint a Bethlen Gábor Alapkezelő közreműködésével, a kormány 30 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatásával mindösszesen 3211 új óvodai férőhely és 486 új munkahely jön létre országosan.