Újabb hírek érkeztek VV Fanni feltételezett gyilkosa

VV Fanni
B. László bérelt autóval vitte el a helyszínre a lányt, amiben a nyomozók nagyobb mennyiségű vért találtak. Ezután a gyanúsított saját autóját is lefoglalták, aminek csomagtartójában egy kötél is volt, rajta Fanni vérével.
Vágólapra másolva!
VV Fanni gyilkossági ügye a koronavírus miatt tovább csúszik, az ügy egyetlen gyanúsítottja, B. László egy éve van házi őrizetben. A Bors információi szerint a férfira rossz hatással van a bezártság, leépül szellemileg.
Vágólapra másolva!

Vasárnap ismét szökést jelzett a B. Lászlóra szerelt nyomkövető, amit a házi őrizetében kell hordania, ezért a rendőrség kivonult a dunaújvárosi otthonához.

– mondta a Borsnak dr. Brodmann Péter, a férfi nagybátyja és korábbi ügyvédje.

B. László Fotó: Polyák Attila - Origo

A lap megtudta, hogy a járvány miatt június elejére napolt tárgyalást szeptemberre halasztották, így addig nem várható előrelépés az ügyben.

"Rengeteg idő telt el, és most a vírus miatt még jobban tolódik minden, s a bezártság, még ha az házi őrizet is, egyre jobban érződik a vádlotton. Nem dolgozik, nem érik impulzusok, nem szívhat friss levegőt, ami egyértelműen nincs jó hatással a mentális egészségére.

De ezt ő maga is tudja és mondja is, hogy egész egyszerűen úgy érzi, butul el az ingerszegény környezetében"

- mondta B. László nagybátyja. Hozzátette, hogy alkalmankénti sétát már kérelmezték korábban, de a bíróság nem engedélyezte.

– tette hozzá dr. Brodmann Péter.

VV Fanni Forrás: police.hu

Ahogy korábban megírtuk, VV Fanni 2017. november 20-án tűnt el. A lakópark biztonsági kamerája felvette, ahogy B. László leviszi a lépcsőn az élettelen testét és berakja a kocsijába. A rendőrség mindent megtett, hogy megtalálja a halott lányt.

Keresték a Dunában, a Balatonban és egy hatalmas erdőben is Veszprém és Budapest között.

Számtalan lehetőség szóba jött azzal kapcsolatban, hogyan tüntethette el a holttestet B. László. Ezek között egészen extrém megoldások is megfogalmazódtak. Megetethette vaddisznókkal, odaadhatta a holttestet egy olyan bűnszervezetnek, amelynek tagjai pénzért cserébe elégethették egy krematóriumban.

Bármi is történt, egy biztos, VV Fannit mostanáig nem sikerült megtalálni.

A vád egyébként azzal érvel, hogy a férfinak anyagi problémái voltak és Fannitól akart pénzt szerezni, aki viszont találkozni sem akart vele. B. László eldöntötte, hogy ha kell, akkor erőszakkal is, de pénzt szerez tőle.

VV Fanni Forrás: Blikk

B. László a nő eltűnése után arra keresett rá a telefonján, hogy melyik országokból nincs kiadatás Magyarországra.

Egy Közép-Amerika keleti partján, a Karib-tenger mellett lévő kis ország, Belize fővárosát nézte ki, ahol szabad szobákat nézett 2017. november 30. és december 30. közötti időszakra egy fő részére.