Varga Mihály: Több mint négymillió dolgozót érint a július 1-jén életbe lépő adócsökkentés - videó

BECSEI András; VARGA Mihály
Budapest, 2020. április 9. Varga Mihály pénzügyminiszter beszél a Becsei Andrással, a Magyar Bankszövetség elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón a Pénzügyminisztériumban 2020. április 9-én. Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra, az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni - jelentette be Varga Mihály. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-videón ismertette a legújabb adócsökkentési javaslatokat.
Vágólapra másolva!

Több mint 300 ezer vállalkozást, és négymillió munkavállalót érint, hogy július 1-től két százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a legújabb adócsökkentési törvényjavaslatról.

A Facebook-oldalára feltöltött videóban elmondta,

a szocho csökkentésével az ekhósok is jól járnak,

köztük az újságírók is. Ezzel párhuzamosan 300 ezer katásnak nő az ellátási alapja - mondta a miniszter. Aki havi 50 ezer forintot fizet, annak 102 ezer forintra nő az ellátási alapja, annak, aki 75 ezer forintot fizet, annak 170 ezer forintra nő - mondta a miniszter.

A második fontos pont, hogy teljes társaságiadó-mentesség járhat az újrabefektetett profitra - mondta a miniszter. A bankok az általános közterheken felül 2010 óta fizetnek különadót, idén összességében több mint 270 milliárd forintot fizetnek be. A járványügyi különadó 55 milliárdját ezen felül fizetik meg. A hitelintézetek ezt az összeget a következő 5 évben adóvisszatartás formájában kapják vissza - ismertette a pénzügyminiszter. A nagybevételű kiskerláncok a veszélyhelyzet után is hozzájárulnak majd a közterhekhez - mondta Varga Mihály.