Újabb határátkelőt használhatnak a magyar és a román állampolgárok

KELEMEN Hunor; SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kolozsvári találkozójukon 2020. március 20-án.
Vágólapra másolva!
Néhány nappal az után, hogy a magyar-román határon nyolc átkelőhelyen is megnyílt a lehetőség az ingázásra, a két rendőrfőnök újabb átkelők megnyitásáról állapodott meg - írt a közösségi oldalán reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Húsvét óta az ingázók a csengersimai, a vállaji, a létavértesi, az ártándi, a méhkeréki, a gyulai, a nagylaki és a kiszombori átkelőkön kelhettek át.

Korábban a koronavírus terjedésének lassítása érdekében a magyar és a román kormány is hozott a személyforgalom korlátozására vonatkozó szigorító intézkedéseket a határain.