Újabb furcsaság derült ki Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatáról

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2019. június 19. Gyurcsány Ferenc, a DK vezérszónoka, a párt elnöke felszólal a jövő évi költségvetés általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 19-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc és felesége négyzetméterenként több mint 200 ezer forintért újíthatta fel a házuk belsejét, feltéve, ha igaz az a magyarázat, amit a DK sajtóosztálya küldött annak kapcsán, hogy mire költötte el Gyurcsány Ferenc azt a több mint 1,1 milliárd forintot az elmúlt években, amit nem találnak a vagyonnyilatkozataiban. Kívülről ugyanis nem változott semmi a házon.
Vágólapra másolva!

Újabb meglepő ellentmondások derültek ki Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozataival kapcsolatban. A DK elnöke korábban azt mondta, hogy 100 milliót költöttek el az elmúlt években a budai házuk átépítésére, felújítására. A helyszínen járva azonban úgy tűnik, kívülről semmi nem változott. Nem újítottak fel semmit Gyurcsányék házán.

2014 óta semmit sem változott Gyurcsányék háza Forrás: Origo

Ez azt jelenti, hogy a 100 milliót csak belülre költötték el, ami a 481 négyzetméter esetében több mint 200 ezer forintos felújítási négyzetméterár.

Ez nem egy átlagos költés úgy, hogy ráadásul azt feltételezzük ebben az esetben, hogy Gyurcsányék a teljes házukat felújították belülről.

Gyurcsányék házában 100 millió forintból több mint 200 ezer forint jön ki négyzetméterenként egy felújítás esetében Forrás: Origo

Több helyen megbukott a DK magyarázkodása

Gyurcsány, miután leadta vagyonnyilatkozatát, annak részletes elemzése alapján a Világgazdaság megállapította, hogy

vagyonában 1,1 milliárd forint útja homályban marad.

„Hacsak azt nem feltételezzük, hogy a pártelnök havi átlagban valamivel több, mint 23 millió forintot költött az elmúlt négy évben" – fogalmazott a lap. A DK ekkor közleményben magyarázta az összeg sorsát.

Eszerint Gyurcsány 300 millió adót és közterhet fizetett, míg felesége vagyonnyilatkozatában is van további 200 millió,

ezenfelül szemlőhegyi házának átépítésére 100, illetve kötcsei birtokára ugyancsak 100 milliót költött.

Gyerekei taníttatására 70, részükre lakásvásárlásra és felújításra 80, nehéz helyzetű családok, civil szervezetek, illetve a DK támogatására pedig 70 millió forintot fordított Gyurcsány Ferenc a magyarázat szerint.

Egyre több a kérdőjel Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatai kapcsán Forrás: MTI/Kovács Tamás

További félmilliárd forint hiányzik

Mindezen tételek azonban összesen 920 millió forintot tesznek ki, ami még mindig közel százmillióval marad el a homályba vesző 1,1 milliárd forinttól. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a 920 millió forintba Gyurcsány Ferenc a 300 millió osztalékfizetéshez kötődő adót is beleszámolta, amit maga az Altus fizetett ki, akkor minimum félmilliárd forint hiányzik továbbra is.

Az ügy kirobbanásakor Tényi István a Központi Nyomozó Főügyészségen tett bejelentést ismeretlen tettes ellen, hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt. Az ügyészség a Magyar Nemzet érdeklődésére közölte, hogy a beadvány elbírálása még folyamatban van.

Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás indul Gyurcsány ellen

- mondta tegnap Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd bejelentette: vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez a Fidesz a volt miniszterelnök ellen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!