Kamerás alakulatot állít fel a Soros-hadsereg

Soros György
Vágólapra másolva!
„Fájó ez az űr, ami itt van, hiszen rengeteg ügyünk lenne az ellenzékkel, csak néhány szelfibot maradt a padok között" – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben, amikor a parlamenti rendbontásban élenjáró ellenzékiek kivonultak az ülésteremből. A Fidesz frakcióvezetője ezzel a mondatával vélhetőleg arra az új ellenzéki magatartásra célzott, amelyet decemberben ismerhetett meg az ország. Késő ősszel, a tél elején ugyanis eddig nem látott, kamerás képviselői különítmények lepték el az országot, hogy élőben közvetíthessék parlamenti rendbontásukat, majd a köztévé folyosóin is hasra vágják magukat.
Vágólapra másolva!

A Soros-hálózatot és annak módszereit jól ismerők számára nem okozott újdonságot a fenti módszerek magyarországi megjelenése, hiszen tény, hogy

a Soros-féle aktivista szeánszokon Srđa Popović és Saul Alinsky tananyagát minden Soros-zsoldosnak el kell sajátítania.

Soros György Forrás: Anadolu Agency/2014 Anadolu Agency/Yunus Kaymaz

Itt volt hát az ideje, hogy a magyarországi ellenzék képviselőit is kiképezzék az ilyesmire.

Ahogy Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony hírhedté vált videójából is kiderült, az ellenzék jelenlegi szellemi színvonala nagyban hátráltatja a tananyag gyakorlatba ültetését, ezért

a sorosista kiképzőtiszteknek ismét a pártokon kívülről kell katonákat szerveznie.

Indul a sorosista valóságshow!

A Jogriporter Alapítvánnyal együttműködésben Videó érdekérvényesítés címmel képzést hirdet a Közélet Iskolája - hívja fel rá a figyelmet oknyomozó riportjában a Tűzfalcsoport.

A Közélet Iskolája társalapítója és ügyvezetője az ellenzéki tüntetésekről már több éve jól ismert Udvarhelyi Tessza,

aki amúgy PhD kulturális antropológus és környezetpszichológus.

Udvarhelyi Tessza tagja a Város Mindenkié nevű szélsőbaloldali, ellenzéki mozgalomnak is.

A Közélet Iskolája hirdetésének alapján a képzés célja, hogy

„oktatni" tudjanak, jogsértésnek vélt dolgokat dokumentálhassanak, és hangot adhassanak azoknak, akik valamilyen okból a társadalom peremére szorultak.

Itt nyilván nem azokra kell gondolni, akik a baloldal ámokfutó gazdaságpolitika miatt a társadalom peremére szorultak, hanem marginális csoportok álemberjogi problémáira.

Az (ál)emberi jogi blabla ne tévesszen meg azonban senkit. A Jogriporter Alapítvány aknamunkájáról ugyanis már korábban beszámolt a Tűzfalcsoport.

Az alapítványt az a Sárosi Péter és Takács István Gábor hozták létre 2014-ben, akik korábban mindketten a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű bevándorláspárti Soros-szervezet munkatársai voltak.

A Jogriporter Alapítvány egyik fő tevékenysége az úgynevezett „videós érdekérvényesítés"; ez azt takarja, hogy filmeket készítenek, és a filmkészítést oktatják tréningeken aktivistáknak is.

Állítólag ezeknek a képzéseknek köszönhetően több száz fős nemzetközi videós aktivista hálózattal rendelkeznek.

A Jogriporter Alapítvány bevételeinek fő forrásai a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány

és az Európai Bizottság nyújtotta támogatások.

Évente körülbelül 50 millió forintból gazdálkodik a szervezet, ebből a pénzügyi beszámolóik alapján nagyjából 48 millió forintot az amerikai spekuláns alapítványától kapnak.

Büszkék arra, hogy kizárólag külföldi forrásokból tartják el magukat, de nem akarnak külföldről támogatott szervezetként regisztrálni.

Írta: Soros György, rendezte: Takács István Gábor és Surányi Ádám

A felhívásból kiderül, hogy a képzést a már korábban említett Takács István Gábor és egy bizonyos Surányi Ádám fogják megtartani.

Takács és Surányi korábban már készítettek filmet a Soros által finanszírozott TASZ számára is.

13 évvel ezelőtt Takács egy, a drogosok érdekében megírt önfeljelentésével tett szert országos hírnévre: "Közlöm a nyomozó hatósággal, hogy a Drogprevenciós Alapítvány Tűcsere programjának munkatársaként rendszeresen steril inzulinos fecskendőt adok át intravénás drogfogyasztóknak azért, hogy ezzel az eszközzel biztonságosan adagolhassák maguknak a kábítószert, és ne fertőződjenek meg HIV kórokozóval, vagy más betegséggel" - volt olvasható abban az önfeljelentő levélben, amelyet Takács 2005-ben átadott a Főügyészségnek.

Nem kell tehát azon csodálkozni, hogy a tűcsereprogramban és drogosok simogatásában élenjáró Takács és bandája csodálatos eufemizmussal; hátrányos, a társadalom által kirekesztett címkékkel ellátott – valójában deviáns – csoportokra hivatkozik, amikor saját munkáját bemutatja.

Drogosok és prostituáltak a hálózatuk előnyben részesített személyei. Ehhez a csapathoz csatlakozott most a magyar ellenzék.

Soros-módszer, sorosista helyszín és Soros-dollár

Ahogy a felhívásból kiderül,

a videós kiképzéshez a számítógépeket és a helyszínt két napra a Soros György-féle CEU Média laborja biztosítja,

de a drogtanyaként elhíresült Aurórában is összegyűlnek majd a videósok.

Világosan látszik tehát, hogy az európai parlamenti választások közeledtével az ellenzék és a Soros-zsoldosok ugyanott folytatnák a látványosnak szánt akcióikat, ahol januárban kifulladtak.

Ne legyenek kétségeink: a választás közeledtével ismét eljön az élő videók, az agresszivitás és a botránykeltés időszaka.