Egyszerre 11 helyen csaptak le a doppingdílerekre

Lakásokat, edzőtermeket kutattak át a rendőrök
Vágólapra másolva!
A hajdú-bihari felderítés eredményeként a Terrorelhárítási Központ és a Cívis Közterületi Támogató Alosztály országos akciósorozatot hajtott végre.
Vágólapra másolva!

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt több városban tartott összehangolt akciót 2019. február 18-án és február 19-én.

A Terrorelhárítási Központ műveleti egységei Szegeden, illetve Derecskén, míg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai Budapesten, illetve Kabán fogtak el gyanúsítottakat.

Lakásokat, edzőtermeket kutattak át a rendőrök Forrás: police.hu

A rendőrök 11 helyszínen, többek között lakásokban, illetve edzőtermekben tartottak házkutatásokat, amelyek során több mint 10 millió forint értékben, 450 db vélhetően teljesítményfokozó szert tartalmazó ampullát, közel 14 ezer szem vélhetően teljesítményfokozó szer tartalmú tablettát, és több mint 6000 szem Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszert foglaltak le.

A nyomozás adatai szerint a berettyóújfalui lakos és a 44 éves szegedi férfi rendszeresen árult tiltott teljesítményfokozó szereket, valamint Magyarországon nem engedélyezett egészségügyi termékeket az ország több városában. A nyomozó hatóság a Derecskén elfogott 38 éves férfit őrizetbe vette, a Debreceni Járásbíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.

A rendőrök elfogták azt a 33 éves budapesti és 32 éves kabai férfit is, akik a megalapozott gyanú szerint a berettyóújfalui férfitől vásárolt tiltott szert továbbértékesítették. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.