Vasárnap is tavaszias idő lesz

Vágólapra másolva!
Többórás napsütés követi a hajnali párát, ködöt a hét utolsó napján. Több ciklonközéppont is található az Atlanti-óceán északi részétől egészen az Ural lábáig. Ezeken a vidékeken erősen felhős vagy borult az ég, és nyugaton főként eső, zápor, keletebbre pedig havazás, hószállingózás a várható. Európa nyugati és középső részein már-már beköszöntött a tavasz, általában 10 és 16 fok közé melegszik fel a levegő kora délután. A legmelegebb továbbra is az Ibériai-félszigeten van, ott már a 20 fok feletti hőmérséklet sem ritka. 
Vágólapra másolva!

Magyarországon túlnyomóan derült idő várható, kevés felhővel. Éjszaka többfelé pára, az Északi-középhegység tágabb környezetében, a Dráva mentén köd, és alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, amely elsősorban az északkeleti részeken helyenként csak lassan szakadozik fel.

Csapadék csak a ködös tájakon, gyenge szitálásként jelentkezhet. A szél szinte mindenhol gyenge vagy mérsékelt marad.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +1 fok között várható, de a fagyra érzékeny helyeken ennél hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 9 és 15 fok között alakul, 10 fok alatti értékek a tartósabban ködös vidékeken valószínűek.