Összehangolt támadást indított hazánk ellen az internacionalista baloldal

Vörös csillag, az orosz kommunista párt tagjai vonulnak a moszkvai Vörös téren
Vágólapra másolva!
A hazai balliberális pártok és az általuk kitartott fake news média után az internacionalista baloldal, illetve a sajtóorgánumaik is frontális támadást indítottak Magyarország és a magyar kormány ellen a családvédelmi akcióterv bejelentése miatt. A támadás összehangolt jellegét az is jól jelzi, hogy mindannyian ugyanazt követelik az Orbán-kormánytól: a magyar családok támogatása helyett a migránsok betelepítésére fordítsa a rendelkezésre álló forrásokat.
Vágólapra másolva!

A nyugat-európai baloldali pártok és a médiájuk már a látszatra sem adnak, hanem – az európai parlamenti választási kampány részeként – nyíltan beavatkoznak hazánk belpolitikai életébe.

Ahogy az egyébként várható volt,

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelőjében bejelentett nagyvonalú családtámogatási program miatt frontális támadást indítottak hazánk ellen.

Orbán Viktor évértékelő, 2019 Fotó: Polyák Attila - Origo

A dologban nem is a legújabb támadás a meglepő, hanem az, hogy ők akarják meghatározni milyen módon kezelheti a magyar kormány a demográfiai helyzetből adódó kihívást.

Az internacionalista baloldal ugyanis arra szólítja fel hazánk vezetését, hogy a magyar családok támogatása helyett migránsokat fogadjon be.

A magyar kormány azon döntését, hogy a hazai családokat helyezik előtérbe és a magyar gyerekek megszületését ösztönzik, a leghatározottabban elítélik.

Jó példa erre a bevándorláspárti, Annika Strandhäll svéd szociális ügyekért felelős miniszter reakciója - írja a Magyar Hírlap.

A szociáldemokrata miniszter a következőképpen reagált a vasárnapi évértékelőre: "Riasztó, ami Magyarországon történik. Most Orbán azt akarja, hogy több »valódi« magyar gyerek szülessen. Ez a politika a harmincas éveket idézi."

A baloldali politikus, aki feministának vallja magát, aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy „a hasonló politikák milyen hatással vannak arra az önállóságra, amiért a nők harcoltak".

Annika Strandhäll Forrás: AFP/Erik Simander

Strandhäll az Aftonbladet című baloldali napilap hasonló hangvételű publicisztikáját osztotta meg a Twitteren.

A lap szerint a bevándorlásellenes, jobboldali, populista magyar kormányfő azt akarja, hogy a nők a tűzhelynél maradjanak, üzenete pedig »kellemetlen asszociációkat« vet fel az 1930-as évek Németországával.

A publicista, Pernilla Ericson – aki a cikket írta - azzal is vádolta a magyar kormányt, hogy túlhangsúlyozza az anyák szerepét az apákkal szemben, csorbítja a nők szabadságát, gazdasági függőségbe, sőt, életveszélybe sodorja őket, mivel – bár nem derül ki az érvelésből, hogyan – esetlegesen erőszakos partnerükhöz köti őket.

A szerző szerint Magyarországon egyre több nő tüntet a nemi egyenlőtlenségek ellen, az ország vezetői pedig nemcsak „brutális menekültpolitikát" folytatnak, hanem nyíltan antiszemiták és muszlimellenesek, kínozzák a migránsokat a határon, betiltják a gender studiest, visszaforgatják az idő kerekét, és elnyomják a nőket.

Arról nincsenek információink, hogy a magyar nők tüntetnének az állítólagos nemi egyenlőtlenségek ellen, ilyen jellegű demonstrációra ugyanis még soha nem került sor Magyarországon.

Ez tehát egy klasszikus baloldali fake news.

Forrás: Shutterstock

Hasonlóan fogalmazott hétfői cikkében a szintén baloldali Sydsvenskan szerzője, Sofia Nerbrand is, aki szerint a magyar akcióterv rátámad a nőkre, és „belenéz a méhükbe", bármit is jelentsen ez.

A magyar gyermekek emlegetése Nerbrandot a „Vér és Föld" (Blut und Boden) szlogenre emlékezteti, a náci Németországra és „más népek kiirtásának igazolására".

Hangsúlyozta, Orbán Viktornak szégyellnie kellene magát, amiért „fehér magyar gyerekekkel" orvosolná a népességcsökkenést a migránsok beengedése helyett.

Nerbrand szerint a „Nekünk Magyarország az első" és a Donald Trump elnök által használt „Amerika az első" jelmondatok a nyugati világot „mérgező" jobboldali populizmus részei.

Cikkében

hivatkozott a sorosista Freedom House nemrég megjelent éves jelentésére, és természetesen a válogatott hazugságoktól hemzsegő Soros-Sargentini jelentésre is.

Sofia Nerbrand szerint napjaink Európájában nincs helye az olyan retorikának és politikának, amely a saját nemzetét helyezi előtérbe.

Vonatkozó Twitter-bejegyzése alatt

az internetezők több száz hozzászólásban kérdőjelezik meg az újságírónő épelméjűségét.

Az osztrák balliberálisok is a családtámogatási akcióterv miatt támadják hazánkat

Az Osztrák Szociáldemokrata Párthoz (SPÖ) közelálló balliberális Der Standard egyik publicistája, Noura Maan is felbosszantotta magát a magyar családok támogatása miatt - közölte a Mandiner.

A szerző szerint Orbán Viktor a migráció kapcsán „népességcserével" riogatja a magyarokat, a miniszterelnök új ellenszere a „propaganda" és a „kerítés" után a demográfiai program.

Noura Maan véleménye alapján a családvédelmi terv gyenge pontja, hogy a 40 év feletti nők a hajadonok és az újraházasodott nők, ezért pedig végzetes adósságcsapdába kerülhet, ha csak egy vagy két gyermeke születik.

A cikk lényege, hogy – a balliberális lap szerint - rasszizmus is érzékelhető a javaslaton, hiszen míg „bizonyos gyerekek" megszületését támogatja és kívánja a kormány, addig másokét nem.

Az újságíró szerint miközben Orbán folyamatosan figyelmezteti a magyarokat a muzulmán és az afrikai népességnövekedés veszélyeire,

addig „új pénzügyi ösztönzőket hoz létre a fehér nők számára."

A családvédelmi akcióterv természetesen nemcsak „fehérekre" vonatkozik, de az osztrák álhírgyár ezt hazudja mindvégig.

Noura Maan kritizálja a magyar miniszterelnököt azért is, mert „ahelyett, hogy a rendezett migrációról gondoskodna, a nők szerepét egy »szülőgéppé« redukálja".

Ez az intézkedés „visszaszorítja a nőket a tűzhelyhez, vissza az anyaszerepbe" – teszi hozzá.

Magyarán:

migránsokat kellene befogadjunk a magyar családok támogatása helyett, ez a dolog lényege.

Egy brit „szakértő" szerint afrikai migránsokat kellene befogadjunk

Ahogy az Origo beszámolt róla, a csak papíron közszolgálati brit csatorna, a BBC is heves kritikával illette a magyar gyerekek megszületését segíteni hívatott akciótervet.

A World Service nevű műsorukban Sarah Harper, az Oxford Institute of Population Ageing vezetője arról beszélt, hogy

Mali migránsok érkeznek Európába. A kép illusztráció Forrás: NurPhoto/Paolo Manzo

Szerinte Nagy-Britannia is meg tudja oldani a demográfiai problémáit ilyen intézkedések nélkül, méghozzá azáltal, hogy a migráns családok gyermekszáma jóval magasabb, mint az őshonos briteké.

A „szakértő" véleménye alapján

a magyar családok támogatása helyett inkább afrikai migránsokat kellene befogadnunk, ahogy azt a britek (is) teszik.

A magyarok túlnyomó többsége a családtámogatást helyezi előnybe a migránsokkal szemben

A decemberi, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményei ugyanis azt mutatják, hogy az 1,38 millió állampolgár által kitöltött ív mind a tíz kérdésére

jóval 90 százalék felett érkeztek a magyar családokat támogató és a bevándorlást ellenző válaszok.

Orbán Viktor vasárnapi évértékelője után pedig a Századvég készített egy reprezentatív felmérést, melynek eredményeiből kiderül, hogy

a beszédről értesültek 73 százaléka kedvezőnek értékeli az elhangzottakat.

Forrás: Origo

A hétpontos családvédelmi akcióterv támogatottsága még ennél is magasabb. A magyar családokat segítő és védő akciótervet, amelyet vasárnap jelentett be Magyarország miniszterelnöke, itt olvashatják el részletesen. Emiatt támadják a magyar kormányt, és emiatt hasonlítgatják abszurd módon a 1930-as évek Németországához. Mert a kormány segíteni akarja a családokat. Ennyi a "bűne".

Forrás: Origo