Kiderülhet, ki miatt halt meg a negyedikről kizuhant kistarcsai kislány

Egyetemre készült a 19 éves lányt, akit egy pótkerék zúzott össze az M1-esen rendőrség sziréna rendőrautó
Vágólapra másolva!
A hároméves Pannika szülei éjszakai műszakban dolgoztak 2017 májusában, ezért a kislányra a keresztanyja vigyázott Kistarcsán. A nő hamarabb elment a lakásból, mint ahogy a szülők hazaértek volna, a kislány pedig az ablakon keresztül kizuhant a negyedik emeletről. Azonnal meghalt. A vizsgálatok után a szervezetében alkoholt találtak. Eddig a szülők és a kislány keresztanyja egymásra mutogatott, most viszont kiderülhet az igazság. A rendőrség szembesíti egymással a szülőket és a keresztanyát – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Még mindig nem lehet tudni, hogy ki a felelős a 3 éves Pannika haláláért. Az ügyben kirendelt fizikus szakértő szerint két lehetőség van. Az egyik szerint a kislány egyedül volt a lakásban, egy széken felmászott az ablakhoz, és kizuhant.

A másik variáció az, hogy valaki felemelte Pannikát az ablakhoz, majd kilökte.

Ez esetben nagyon fontos információ, hogy ki volt otthon abban az időben.

A Blikk információ szerint a rendőrség ma szembesíti egymással a szülőket, valamint a kislány keresztanyját.

– mondta a lapnak dr. Lichy József, a szülők jogi képviselője.

A lap információi szerint Pannika keresztanyja

belebetegedett a történtekbe, lefogyott, és mentálisan is nehezen viseli az elmúlt időszakot.

Ahogy korábban megírtuk, tavaly májusban ő vigyázott a 3 éves Pannikára, amíg a szülei éjjel dolgoztak. A nő hamarabb elindult a lakásból, mint ahogy a szülők hazaértek volna. Mire hazaértek, már nem élt.

A szülők, elmondásuk szerint, nem tudtak arról, hogy a gyerek egyedül fog maradni, viszont az anyuka megbukott a hazugságvizsgálaton, tehát ő tudta, hogy a keresztanyja ott fogja hagyni Pannikát.

Amint ez kiderült, élettársa, Pannika apja elhagyta őt.

Részeg volt a kislány

A vizsgálatok során a kislány szervezetében sok alkoholt találtak, amit

nem lehet az újraélesztéshez használt gyógyszerekkel magyarázni.

Elképzelhető, hogy valaki a cumisüvegébe töltött alkoholt, de egy felbontott üvegbe vagy egy pohárba is beleihatott.