A magyar emberek nem kérnek Gyurcsány erőszakos politikájából

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2018. október 3. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció frakcióvezetője, volt szocialista miniszterelnök felszólal a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 3-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A Fidesz közleményben reagált Gyurcsány Ferenc mai beszédére.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc egyszer már tönkretette az országot, és ha megint lehetősége lenne rá, újra megtenné. Ráadásul most még bevándorlók tömegeit is betelepítené Magyarországra Soros megrendelésére.

Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A 2006-os szemkilövetésekért felelős volt kormányfő most utcai erőszakra buzdít.

A magyar emberek azonban nem kérnek sem a bevándorlásból, sem Gyurcsány Ferenc erőszakos politikájából.

– áll a Fidesz közleményében.