Karácsony Gergely leleplezte magát: Soros embereit vinné a Városházára

2019.01.21. 09:53

A tegnap megtartott baloldali előválasztási vitán kiderült, hogy a Párbeszéd főpolgármester-jelöltjének egyik sarkalatos programpontja, hogy Soros szervezeteit bevigye a budapesti önkormányzat épületébe. Tervei szerint az amerikai üzletembernek olyan hazai csoportosulásait vinné be a városházába, mint a Transparency International és a Levegő Munkacsoport - írja a Magyar Idők.

Vasárnap délután a budapesti Danubius Hotel Flamencóban tartották a baloldali előválasztás első fordulójának első vitáját, amelyen a szocialista Horváth Csaba, és a párbeszédes Karácsony Gergely között nem bontakozott ki érdemi vita, hiszen a felek elképzelései meglehetősen hasonlóak voltak. Volt azonban egy érdekes mozzanat az összecsapáson.

"A kutatásokból azt látom, hogy én vagyok az a jelölt, aki a sokszínű, változást akaró tömeget meg tudom szólítani, én lehetek az az egy, aki meg tud küzdeni mindannyiunkért"

– így kezdte gondolatmenetét Zugló jelenlegi vezetője a főpolgármester-jelöltek mérkőzésén, amit aztán tovább görgetett, és arról értekezett, hogy "olyan Budapestet szeretne, ami emberközpontú és mindannyiunké". A kulcsmondatot ezt követően ismertette Karácsony:

Egy nyitott városházát szeretnék, ahová behívjuk a civil szervezeteket. Legyen ott a budapesti önkormányzat épületében a Transparency International, a Levegő Munkacsoport, a Greenpeace, a How To Help Humanity, akik a város érdekében dolgoznak és szolgáltatnak – fogalmazott a politikus. 

Karácsony Gergely, a Párbeszéd (b) és Horváth Csaba, az MSZP jelöltje a baloldali főpolgármester-jelölti előválasztás keretében tartott vitán a  budapesti Danubius Hotel FlamencóbanForrás: MTI/Bruzák Noémi

Az Amnesty Internationalt nem kell bemutatni, a szervezet a hazai Soros-hálózat egyik legfontosabb szereplője. A globális csapat 2018 elején kampányt hirdetett „I welcome" néven a migránsok befogadásáért, de benne voltak abban a tíz szervezetben, akik online kampányt indítottak annak érdekében, hogy az Európai Parlament megszavazza a Sargentini-jelentést. A Levegő Munkacsoport papíron azért dolgozik, hogy minden ember egészséges környezetben, emberhez méltó módon élhessen, azonban többször kiderült, az amerikai üzletember tevékenységét pártfogolják. 

Nem feltétlenül jelent újdonságot Karácsony bejelentése, hiszen a választási kampányban az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjeként olyan árnyékkormányt alakított, ami tele volt Soros-embereivel. Így például a "kabinet" tagja volt Daróczi Gábor, aki 1996 májusától 1999. december végéig a Magyar Soros Alapítványnál dolgozott programvezetői munkakörben, valamint Ámon Ada, aki jelenleg is az amerikai üzletember által pénzelt Energia Klub elnöke.

KAPCSOLÓDÓ CIKK