Így razziáztak éjjel a rendőrök a fővárosi bulinegyedben - videó

Vágólapra másolva!
Pénteken éjjel ellenőrzést tartottak a rendőrök a VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve az utcán, tulajdonképpen a bulinegyedben – számolt be róla honlapján a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a Budapesti Közlekedési Központtal, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkatársaival közösen ellenőriztek.

Összesen hét embert állítottak elő, hat főt kábítószer fogyasztása és kábítószer birtoklása miatt, egy embert pedig személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése miatt.

Nézze meg az akcióról készült videót:

61 taxist ellenőriztek, két esetben tettek feljelentést szabálysértés miatt, a társhatóságok pedig 13 esetben kezdeményeztek eljárást.

A rendőrség a következő időszakban is folytatja az ellenőrzéseket a bulinegyedben és annak környékén.