Határozati javaslatban ítélték el a DK-s Varju László bohóckodását

Varju László; Gyurcsány Ferenc; Kolber István
Budapest, 2016. október 23. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (j3) felszólal pártja megemlékezésén az 1956-os forradalom és szabadságharc fővárosi emlékművénél az Ötvenhatosok terén 2016. október 23-án, a forradalom 60. évfordulóján. Mellette Varju László alelnök (b) és Kolber István, a párt országos tanácsának elnöke. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Újabb bohóckodásra adta a fejét az MTVA épületében színészkedéssel hírnevet szerző politikus, ezúttal az „Álljon le az ország” nevű eseményt szervezi, és hirdeti. Újpest most elégelte meg a dolgot, és elhatárolódott a Gyurcsány-párti képviselő viselkedésétől. „Aki azt mondja, hogy álljon le az ország, ezzel nem a kormánynak árt, hanem kizárólag Magyarországnak” – írták határozati javaslatukban.
Vágólapra másolva!

Varju László, Újpest DK-s képviselője tehát azt szeretné, hogy ne dolgozzon az egész ország, így tiltakozzanak a kormány ellen. Erről sok mindent írt Facebook-oldalán.

Elég volt a bohóckodásból!

„Az újpesti önkormányzat elhatárolódik Varjú László Facebook oldalán meghirdetett »Álljon le az ország!« címet viselő felelőtlen felhívásától és minden olyan megnyilvánulástól, ami Újpest és az újpesti emberek számára káros” – írja kezdésként az újpesti képviselő-testület határozati javaslatában.

– tették hozzá. Az újpesti önkormányzat szerint arra szólítani egy ország polgárait, hogy álljon le az ország, hogy senki ne dolgozzon – bármilyen okból – megdöbbentő felelőtlenség, pláne egy megválasztott országgyűlési képviselő részéről.

Aki azt mondja, hogy álljon le az ország, ezzel nem a kormánynak árt, hanem kizárólag Magyarországnak

– egészítették ki a korábbiakat.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, és Varju László, a párt alelnöke Forrás: MTI/Soós Lajos

Határozati javaslatukban kifejtik továbbá, hogy mindenkinek joga van kifejezni véleményét, ha nem ért egyet valamivel, de senkinek nincs joga veszélybe sodorni az országot.

fogalmaztak egyértelműen az újpestiek, utalva a DK-s politikusnak az MTVA-ban bemutatott színészkedésére, valamint a menza-gate-ben nyújtott „teljesítményére”.

Az ellenzéki színész all star válogatott tagja

Ismert, Varju egyike volt azoknak az ellenzéki képviselőknek, akik bementek balhézni az MTVA kunigundai épületébe december végén. Az este azért maradt elsősorban emlékezetes a közvélemény számára, mert több politikus is váratlan színészkedésbe kezdett. Az egyik legerősebb alakítást éppen Varju nyújtotta, aki eljátszotta, hogy a biztonsági őrök erőszakkal földre teperték. A probléma csak azzal volt, hogy az eseménysor túlnyomó részében az MTVA munkatársai távolról szemlélték a fetrengését, amikor meg fel szerették volna állítani a földről, akkor elgáncsolta a biztonsági szolgálat egyik tagját. Mindez nem volt elég, társai mentőt hívtak a „megsérült” politikusnak, akit Facebook-live-ok közepette szállítottak el a mentők. Mint utóbb kiderült, semmi baja nem esett. Másnap már az ATV stúdiójában panaszkodott, természetesen makkegészségesen.

Varju László így bohóckodott az MTVA-székházban december végén Forrás: Lokál

Nem mindenki díjazta az alakítást, az újpesti Fidelitas jelképes Oscar-díjat vitt a DK kerületi irodájához, amit Varjunak szántak az „MTVA-székházban történt kimagasló színészi alakításáért”. Renge Zsolt, az újpesti Fidelitas elnöke már akkor is arra szólította fel Varju Lászlót, hogy „hagyja abba a színészkedést, és ne hozzon szégyent Újpestre a jogsértő magatartásával”.