Nem tettek le terveikről a migránspárti erők

Hollik István interjú
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság állításával ellentétben a Fidesz szerint igenis van bevándorlási válság, különben nem akarnának az illegális bevándorlók Európába jutni. Hollik István kormányszóvivő azt mondta, hogy az unió migránspárti erői nem megállítani, hanem behozni akarják a migránsokat.
Vágólapra másolva!

Hollik István kormányszóvivő, a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége volt – írja a Magyar Idők.

Itt arról beszélt, hogy a keddi Európai Parlamentben zajló vita során érezhető volt, hogy már kampányidőszak van, és ez érezhető is volt az ülés hangulatán,

a bevándorláspárti többségtől pedig a már unalomig ismert mantrákat hallhattuk.

Hollik István arra számít, hogy a bevándorláspártiak az előttünk álló öt hónapban is a saját elképzeléseiket akarják majd átnyomni a jelenlegi parlamenten. A kormányszóvivő azonban emlékeztetett rá,

hogy májusban az európai emberek nyilvánítanak véleményt, nem bürokraták.

– mondta Hollik István.

Hollik István Fotó: Hirling Bálint - Origo

– mondta a kormányszóvivő.

A bevándorláspártiak felismerték, hogy az emberek félnek a bevándorlást kísérő folyamtoktól, így ma már nem beszélnek nyíltan arról, hogy ez egy jó dolog – hívta fel a figyelmet Hollik István.

Azt próbálják elhitetni, hogy nincs is migrációs nyomás, de ha lenne, akkor azt tudnák menedzselni. A migrációs nyomás a számokat nézve az utóbbi két évben valóban némileg csökkent, de a hosszú távú folyamatokat látva minden szakértő ezzel ellentétes tendenciát jósol, mivel Afrikában és Ázsiában gyorsabban nő a népesség, mint amilyen az adott földek a népességmegtartó ereje.