Több mint 240 ezren vették igénybe a Nők40 programot 2011 óta

RÉTVÁRI Bence
Budapest, 2019. január 3. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a gyermekek otthongondozási díjának (gyod) idei bevezetéséről és az ápolási díj ez évi emeléséről tart sajtótájékoztatót az Emmi V. kerületi Akadémiai utcai épületében 2019. január 3-án. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Fontos volt bevezetni a nők negyven év munkaviszony, illetve gyermeknevelés utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, amit az is mutat, hogy a 2011-es bevezetés óta összesen 241 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence kiemelte: a Nők40 program a kormány azon alapértékét tükrözi, hogy a legnagyobb mértékben azokat kívánják támogatni, akik munkát is vállalnak és gyermeket is nevelnek.

Rétvári Bence Forrás: MTI/Máthé Zoltán

- hangsúlyozta az államtitkár.

Hozzátette, a Nők40-el a kabinet elismeri azt is, hogy a nőknek a gyermekvállalás fokozott fizikai igénybevételt is jelent amellett, hogy a férfiak is a vállukon viselik a család fenntartásának, a gyermekek nevelésének terhét.

Az Emmi államtitkára emlékeztetett rá, hogy a nők idén kilencedik éve igényelhetik ezt a kedvezményt, amelynek bevezetéssel a kormány egyrészt egy korábbi választási ígéretét teljesítette, másrészt pedig

ezzel is ki kívánta fejezni a nők, az édesanyák iránti megbecsülését.

A program választási lehetőséget teremt a nőknek: 40 év munkaviszony, illetve gyermekneveléssel eltöltött idő után tovább kívánnak-e dolgozni, vagy nyugdíjba vonulnak, ezzel is segítve akár az unokák nevelését - mondta Rétvári.

Hangsúlyozta, évente 30 ezer nő, édesanya választja ezt a lehetőséget, vagyis az összes nyugdíjmegállapítás mintegy hatodában igénylik ezt a kedvezményt.

A nők, az édesanyák ebben is csak a kormánypártokra számíthattak, mivel az ellenzéki pártok a parlamentben nem támogatták ezt a javaslatot.

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy a Nők40 programban résztvevők teljes mértékű nyugdíjat kapnak, amit az öregségi nyugdíjjal megegyező módon számítanak ki.

- fűzte hozzá.

Az államtitkár ismertette, a 40 év munkaviszonyba - négy gyermekig - 8 év gyermekneveléssel eltöltött idő vehető figyelembe, az ötödik gyermektől pedig további egy-egy év írható jóvá.

Súlyos fogyatékkal élő gyermek gondozása esetén 10 év kedvezmény adható, sok gyermek, köztük fogyatékkal élők esetében 23 év keresőtevékenységig csökkenthető a nyugdíjazás korhatára - közölte sajtótájékoztatója végén.