Fegyverrel rabolta ki a dohányboltot

Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban ítélte el a bíróság azt a budapesti férfit, aki fegyverrel rabolt ki egy dohányboltot, január 6-án. 
Vágólapra másolva!

Az 52 éves férfi korábban megszerzett egy pisztolyt, öt darab tölténnyel együtt, aztán hétfőn részegen bement egy budapesti dohányboltba.

Először kért egy doboz cigarettát, aztán azt mondta az eladónak, hogy fegyver van nála. Követelte a kasszában lévő pénzt, majd elővette a pisztolyt.

Az eladó kivette a kasszából a bevételt: 56 ezer forintot. A rabló elvette a pénzt, majd elmenekült.

A rendőrség a férfit két nappal később elfogta.

Az ügyészség három nap múlva, gyorsított eljárásban vádat emelt ellene. A bíróság a férfit bűnösnek mondta fegyveres rablás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt. 8 év 3 hónapot kapott. Az ítélet nem jogerős.