Újabb balliberális képviselő udvarol a Jobbiknak

Ellenzéki képviselők elállják a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt az Országgyűlés plenáris ülésén, SZABÓ Tímea; TÓTH Bertalan; TORDAI Bence; KUNHALMI Ágnes; BANGÓNÉ BORBÉLY Ildikó
Budapest, 2018. december 12. Ellenzéki képviselők elállják a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt az Országgyűlés plenáris ülésének kezdete előtt 2018. december 12-én. Elöl Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő, Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője, Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő és Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője (b-j). MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Tordai Bence, a Párbeszéd agresszív politikusa a Jobbik szavajárásával beszélt arról az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, milyen jó a kapcsolat az ellenzéki politikusok között. Ám a legnagyobb érdekessége a decemberben adott, de csak most előkerült interjúrészletnek nem is ez. 
Vágólapra másolva!

Egy kifejezetten érdekes momentum kerülte el a közvélemény figyelmét, amely rávezet arra, hogy a vesztes áprilisi választást követően gőzerővel folyik az ellenzéki pártok egymásra hangolódása. A közös ellenzéki bevándorláspárti EP-listát a köztudatba elsőként bedobó Tordai Bence december 18-án az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt a vendége, amely a következő mondat miatt alakult igazán izgalmasan:

– reagált a baloldali tévécsatorna kérdésére a Párbeszéd politikusa. Mi következik ebből a megnyilvánulásból? Három nagyon fontos dolog:

  • a baloldali pártok teljesen komolyan gondolják, hogy a Jobbikot be kell vonni a kormányellenes összefogásba;
  • az ellenzéki politikusok már ott tartanak, hogy átveszik egymás szavajárását. A „bajtárs” szót ez idáig a Jobbik használta, vezető baloldali politikus szájából még nem hangzott el;
  • Tordai visszaemlékezése szerint a parlamentbe jutásakor már meleg volt a kapcsolat a Jobbik-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP tandem tagjai között. Ebből pedig értelemszerűen az következik, hogy már áprilistól kezdve közös politikában gondolkoztak, így ez egy újabb kizáró ok lehet a nagy egymásra találásra és a tiltakozó megmozdulások spontaneitására.
Egymásra talált az ellenzék, Tordai Bence a pulpitus tetején Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Mivel a beszélgetés még a decemberi ellenzéki tüntetések hevében készült, így nem lehetett szó a most hétvégi tüntetésen lebegtetett közös ellenzéki, bevándorláspárti EP-listáról. Az ellenzéki térfél egyre több szereplője szólal fel a totális együttműködés mellett, a Magyar Narancs mai interjújában Mirkóczki Ádám, jobbikos kommunikációs igazgató, az Azonnali.hu-nak pedig Kunhalmi Ágnes beszélt ennek szükségességéről. Utóbbi azt mondta az ellenzéki pártok vonatkozásában, „meg kell érteni: nem tudunk már többé egyedül működni”.