Lebukás, az MSZP elnöke ismét kiállt egy közös ellenzéki bevándorláspárti EP-lista mellett

TÓTH Bertalan
Budapest, 2019. január 5. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője beszél a Kossuth téri kormányellenes tüntetésesen 2019. január 5-én. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Az ellenzéki együttműködés omegája a közös EP-lista lehetne! - nyilatkozta Tóth Bertalan az mszp.hu-nak. A politikus az interjúban elárulta, hogy a szocialista párt hívószavára az ellenzéki pártok kedden megegyeztek abban, hogy közösen mozgósítanak az EP-választásra. Hozzátette, hogy ez nem elég, mindenképpen fel fogja vetni a közös lista ötletét. Egyre inkább úgy néz ki, hogy a bevándorláspárti erők egységfrontba tömörülnek májusra.
Vágólapra másolva!

Kedden az mszp.hu-nak adott interjút az MSZP elnöke, Tóth Bertalan, a beszélgetés során végig az ellenzéki együttműködésről, és annak különböző variánsairól volt szó. Ahogy beszámoltunk róla, a politikus már a szombati ellenzéki tüntetésen azt pedzegette, hogy az ellenzék pártjainak egységet kell teremteni az európai parlamenti voksolásra, ezzel belengetett egy Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP közös bevándorláspárti listát. A szocialista párt elnöke a mai pártinterjúban megfejelte korábbi teljesítményét.

Tóth Bertalan az egységfront élharcosa

"Az, hogy 2019-ben két választás lesz, lehetőséget teremt a tevőleges együttműködésre – ami lehetőséget ad arra, hogy a demokratikus ellenzék üzenetértékű eredményt érjen el az EP-választáson, az önkormányzati választáson pedig komoly fordulatot" - indított a hétvége óta már ismert gondolatokkal

Tóth Bertalan, aki a beszélgetés során végig következetesen kiállt egy közös, bevándorláspárti ellenzéki EP-lista mellett.

Arra a felvetésre, hogy közös lista állítása esetén ezek a pártok "felszívják magukat", a politikus úgy érvelt, hogyha nem állnak össze, akkor a májusi megmérettetésen mandátumokat veszíthetnek. Az interjú legérdekesebb részére ezután került sor, Tóth szavai szerint

az ellenzéki pártok ma megegyeztek abban, hogy közösen mozgósítanak az EP-választásra.

Az MSZP elnöke ezt tartja az együttműködés "alfájának", de meglátása szerint ez nem elég.

Az együttműködés omegája a közös lista lehetne!

- mondta ki ismét, hogy szerinte szükség van egy Gyurcsány Ferenctől a Jobbikon át az MSZP-ig tartó egységfrontba való tömörülésre.

Budapest, 2019. január 5. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője beszél a Kossuth téri kormányellenes tüntetésesen 2019. január 5-én Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Mónus Márton

Az interjúban később azt is elárulta, hogy "noha ezt tartja a legjobb megoldásnak, nem fogja erőltetni." Úgy látja, a közösködésre azért van szükség, mert azt üzenték a szimpatizánsaik, hogy a jövőben ne az legyen a szempont, melyik párt mit nyer és veszít, ne egymástól próbálják elvenni a szavazatokat. "Nem is vagyok hajlandó így számolni – mert ez a gondolkodásmód elve ellehetetleníti az egységes fellépést" - tette egyértelművé még egyszer álláspontját, hogy aztán megismételje, hogy a közös listát mindenképpen fel fogja vetni a többi ellenzéki pártnak.

Beállnak a sorba

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese tegnap az Azonnalinak azt nyilatkozta, hogy a "Jobbik nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is együttműködik, ha szükséges". Deutsch Tamás, fideszes EP-képviselő megkeresésünkre úgy értékelte a történteket, hogy a közös, migránspárti EP-lista bejelentésével elkezdődött az ellenzék európai parlamenti kampánya, és felvetette, mi lenne, ha Judith Sargentini lenne a listavezető. Ma pedig Tordai Bence jelezte lelkesen Facebookon, hogy ő már négy napja a közös listát követelte.

Nagy a tét

Minden eddiginél nagyobb lesz az európai parlamenti választásnak a tétje, ugyanis a bevándorlási válság teljes mértékben átírta a kontinens politikai viszonyait, a migrációhoz való viszonyulás került az előtérbe. Ez a folyamat pedig a bevándorlás mellett teljes mellszélességgel kiálló brüsszeli hatalom megingását jelentheti. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen politikai érdekcsoportok milyen arányba kerülnek be az uniós döntéshozásba.