Bejelentették a sorosista tüntetésen: Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP közös lista lesz a májusi EP-választáson

TÓTH Bertalan
Budapest, 2019. január 5. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője beszél a Kossuth téri kormányellenes tüntetésesen 2019. január 5-én. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
„Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is! Egy az egy ellen!” – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője a szombati ellenzéki tüntetésen. Ezzel egyértelművé vált, ami eddig is sejthető volt: az ellenzéki pártok egy közös, bevándorláspárti listába tömörülve vágnak neki a májusi európai parlamenti választásnak. Nem számít semmi, nincsenek elvek, minden pillanatok alatt elfelejtve!
Vágólapra másolva!

A májusi európai parlamenti választásnak minden eddiginél nagyobb tétje lesz, hiszen a bevándorlási válság teljes mértékben átírta a kontinens politikai viszonyait, a migrációhoz való viszonyulás került az előtérbe. Pár hónap múlva ez a folyamat a Soros-tervnek megfelelően, a bevándorlás mellett teljes mellszélességgel kiálló brüsszeli mainstream hatalmának megingását jelentheti, hiszen a krízis felülírta az európai politikát, és az európai polgárok gondolkodásmódját a dolgokról. Éppen ezért Emmanuel Macron francia köztársasági elnök vezetésével a migrációpárti erők a különböző tagállamokban komoly politikai nyomásgyakorlásba kezdtek – a status quo fenntartása érdekében. Hiszen teljesen nyilvánvaló: soha nem volt ilyen fontos, hogy milyen érdekcsoportok milyen arányban kerülnek be az unió döntéshozatalába.

Közös, bevándorláspárti listát állítana az ellenzék

Az áprilisi országgyűlési választást megelőzően két dolgot tagadott az ellenzék: hogy bevándorláspártiak lennének, valamint hogy közös, bevándorláspárti listával vágnának neki a pár hónap múlva esedékes európai választásnak. Az első állítás már a kampányban sem volt komolyan vehető, gondoljunk pusztán csak arra, hogy ellenezték, majd le akarták bontani az országot védő kerítést, a második pedig éppen a tegnapi napon dőlt meg. Ismert, december közepétől egy törvénymódosítás visszavonatására hivatkozva több alkalommal utcára vonult az ellenzék, amelynek már az első napján kiderült, egészen mást akarnak az ellenzéki politikusok. A cél tehát már az induláskor egyértelmű volt: lehetőleg minél jobban meg kell gyengíteni a bevándorlásellenes kormánypártok pozícióit az európai szavazás előtt. Ennek legújabb és fontos állomása volt a tegnapi (egyébként kicsiny számú közönség előtt tartott) összejövetel, amikor Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke színpadra lépve kimondta, amit eddig senki sem:

Az ellenzéki pártok eddig csak az önkormányzati voksolás kapcsán pedzegették az egységfrontot, azonban a szocialista politikus ezzel a mondatával bejelentette, hogy európai színtéren is

eljött az ideje egy Jobbik-MSZP-DK-Momentum-LMP-Liberálisok összefogásnak.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője beszél a tegnapi Kossuth téri ellenzéki tüntetésen. A háttérben egy MSZP-s, egy jobbikos és egy LMP-s zászló lobog Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Mónus Márton

Ez pedig nem jelent mást, mint hogy egyértelmű politikai akarat mutatkozik egy, a Jobbiktól kezdődő a szocialistákon átívelő, és Gyurcsány Ferencig tartó közös lista állítására, amely a bevándorlást ellenző Fidesz-KDNP-vel szemben képezni ellensúlyt. Ebből mi következik?

A magyar bevándorláspárti erők egységbe tömörültek.

Tóth gondolatait Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) jelenlegi EP-képviselője vezette fel, aki a következőket mondta szombaton:

Ennek az üzenete is világos: borítsunk fátylat a múltra! Nem számít, hogy a Jobbik nem is olyan régen még egy antiszemita, cigányellenes és homofób párt volt, amely napi szinten sértegette a hazai kisebbségeket, és úgy általában mindenkit, aki kicsit sem tetszett nekik. És ez határozott utasítás a Gyurcsánynak behódolni kényszerülő jobbikos szavazók felé is: ezentúl az sem számít, hogy a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként 2006-ban mit csinált az utcára vonuló tiltakozókkal. Fogadják el a jobbikos szavazók a szemkilövéseket, fogadják el, hogy a balliberálisok diktálnak. „Van egy közös ellenség, ami mindent felülír” – hangzik az új ellenzéki, klasszikusan sorosista gondolatmenet.

Voltak már jelei az egységfrontba tömörülésnek

A választás követően jól láthatóan készült valamire az ellenzék, erre hét pontot hoztunk, ami alapjaiban kérdőjelezte meg a decemberi események spontaneitását. A decemberi tiltakozó felvonulásokon már együtt lebegtek a szélben a jobbikos, az LMP-s, a momentumos, a DK-s és az MSZP-s zászlók. Idén év elején pedig az általuk kezdeményezett rendkívüli ülés után a teljes ellenzék az Országház lépcsőjére vonult, ahol

a Jobbik, az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum vezetői és képviselői közösen álltak ki, ahol közösen mondtak el egy fogadalmat.

Ellenzéki képviselők együtt az Országgyűlés lépcsőjénél Forrás: Facebook

A performanszon azt kérték a szimpatizánsaiktól, vegyenek részt a szombati összellenzéki tüntetésen. Ahol aztán "kimondásra került" a közös EP-lista.