Kásler Miklós: A magyar nemzet mindig tisztelte az időseket

Vágólapra másolva!
Minden nemzet, ha ad magára és van önbecsülése, értékként tiszteli az időseket, ahogyan a magyar nemzet ismert 1100 éves történelme során mindig ezt tette – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a Pesti Vigadóban, az idősek világnapja alkalmából tartott ünnepségen, amelyen átadták az Idősbarát önkormányzat és az Idősekért díjakat.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós kiemelte:

és akkor marad erős, ha "minden életkori réteg teljesíti a kötelességét, helytáll élete során és helytáll a családban".

Hozzátette, ahogyan a szív ellátja oxigénnel az egész szervezetet, átszövi a szöveteket, úgy szövi át a nagyszülő is a család életét, "szíve és lelke" a családnak.

A család így együtt képez olyan biztonságot, menedéket, ahová mindenki visszavonulhat és ahonnan mindenki elindulhat - mondta, megjegyezve, hogy nemcsak a szülőkön, hanem a történelmet megélt nagyszülőkön is múlik, mi van "az útravalóbatyuban".

A miniszter azt mondta,

amelyeket megszűrt az idő, kiszűrte az értékeket, hogy azokat át lehessen adni. Kiemelte: a magyar nemzet mindig értékként tisztelte az időseket, "hagyományaink szerint a nemzetet összetartó erő az integritás és az ősök tisztelete volt".

A hatalom elillan, az örök érték a család

Kásler Miklós kitért arra, hogy bővült az ország politikai mozgástere, gazdasági lehetőségei, a kultúrában, oktatásban soha nem látott fejlesztések történnek.

– Vissza nem térő pillanat ez a magyar családoknak, embereknek, nagyszülőknek is, hiszen amit most átadnak az unokáiknak - az értékek: a kereszténység, az európai kultúra és a hagyományos magyar értékek - most megfelelő talajra találhat – jegyezte meg.

A miniszter szólt arról is, hogy

az élet célja és értelme nem a pénz,

a hatalom és az élvezetek.

– Mindannyian megéljük, hogy a vágyak tovaszállnak, a pénz értéktelenné válik, a hatalom pedig elillan, de ami nem illan el, az érték, az örök érték, a család, a felnőtt, felnevelt gyermekek és a zsibongó unokák látványa, és az az élettér, amiben mindez kibontakozik és virágba szökken – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Kásler Miklós.

Átadták az Idősekért díjakat

A rendezvényen Idősekért díjat vehetett át

  • Szabó Attila, a Berettyó-Körös Többcélú Társulás idősotthonának vezetője,
  • Sütő Teréz, a soproni Alzheimer Café létrehozója,
  • Rézmovits Ádám, a Magyar Államkincstár főosztályvezetője,
  • Lang Zoltánné, a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény vezetője,
  • Somogyiné Berkes Magdolna, a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Úti Idősek Otthonának mentálhigiénés munkatársa,
  • valamint Vasvári Ibolya, a Dr. Raksányi Árpád Integrált Szociális Intézmény vezetője.

A díjakat Kásler Miklós mellett Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár adta át.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium által 16. alkalommal adományozott Idősbarát önkormányzat díjat Berettyóújfalu, a főváros XVII. kerülete, a főváros XVIII. kerülete, Kecskemét, Kőszeg, Lenti, Solt, Szentgotthárd, Szolnok és Vác önkormányzata kapta, a díjakat Kásler Miklós és Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár adta át.