Málhás szamár és egy kecske is utazott egy MÁV személyvonaton - fotó

szamár, máv
Vágólapra másolva!
Nem mindennapi jelenségre lehettek figyelmesek kedden a MÁV utasai. Az egyik személyvonaton ugyanis feltűnt egy málhás szamár és egy kecske is az utasok között. Az esetről készült képeket a MÁV is megosztotta közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

A MÁV azt írja,

bár a jegyvizsgálók résen voltak, sikerült feljutniuk az állatoknak az egyik szerelvényre.

Az ilyen méretű állatok szállítása egyébként nem megengedett, és a kisebb állatokat is kézipoggyász méretű szállítóeszközbe kell elhelyezni.

Az állatok gazdája is reagált a közösségi oldalon az esetre. Azt írta,

késésben voltak, így sikerült két megállót utazniuk az állatokkal.