Példátlan rekordot állított fel a Fidesz

Horizontal panoramic
Party members and sympathizers of the Hungarian government and governor party FIDESZ, take part in the 'Peace March' at the Heros square of Budapest on March 29, 2014. The general election will be held on April 6, 2014. AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP)
Vágólapra másolva!
13 évvel ezelőtt látott napvilágot utoljára olyan közvélemény-kutatás Magyarországon, amiben a Fidesz-KDNP szövetség csupán a második helyen állt. 2006 júniusában vették át a vezetést a mostani kormánypártok az MSZP-től, és azóta sem tudta egyetlen ellenzéki párt sem letaszítani az első helyről a Fidesz-KDNP-t, sőt, megszorítani sem.
Vágólapra másolva!

Egyedülálló rekordot állított fel a Fidesz-KDNP pártszövetség Magyarországon és Európában azzal, hogy immár 13 éve vezeti a közvélemény-kutatásokat.

Legutoljára 2006 júniusában jelent meg olyan országos felmérés hazánkban, ami nem a jobbközép pártszövetség előnyét mutatta.

A Tárki még a Századvéggel közösen azt közölte 2006. június 8-án, hogy a szavazásra jogosultak 38 százaléka szavazna az MSZP-re és 29 százaléka a Fideszre, míg a pártot megnevezők, de részvételi szándékukat nem feltétlenül biztosra ígérők 50 százaléka az MSZP-t, 38 százaléka a Fideszt támogatná szavazatával.

Pár nappal később, június 14-én a Marketing Centrum hozta nyilvánosságra június elején készült országos felmérését, amely szerint az MSZP májusi 42 százalékos támogatottsága 33 százalékra esett vissza, míg a Fidesz májusi 31 százalékos támogatottsága 36 százalékosra nőtt. A felmérés szerint június elején az SZDSZ 5 százalékos, az MDF pedig 3 százalékos támogatást tudhatott a magáénak. Ezzel a kutatással pedig kezdetét vette a Fidesz mai napig tartó fölénye a népszerűségi listákon.

2006 júniusa óta vezeti a Fidesz a közvélemény-kutatásokat Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Nagyon elhúzott a Fidesz

Június végén pedig már a Szonda Ipsos és a Medián is arról tájékoztatott, hogy az akkori legnagyobb ellenzéki párt átvette a vezetést. Az előbbi intézetnél a biztos pártválasztók körében a Fidesz 46, az MSZP 42 százalékon állt, míg az MDF 4 és az SZDSZ pedig 3 százalékon állt. A Szonda Ipsos felmérésének az érdekessége az volt, hogy a KDNP-t ekkor még külön mérték, így a Fidesz előnye ennél is nagyobb, ötszázalékos volt.

A Mediánnál június végére nagyon ellépett a Fidesz azzal, hogy támogatottsága a választani tudó biztos szavazók körében 51 százalékra nőtt,

míg a megkérdezettek 39 százaléka az MSZP-re, az SZDSZ-re és az MDF-re pedig egyaránt 4 százalékuk voksolt volna.

2006 júniusában tehát olyan trendforduló történt, ami a mai napig kitart.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt volt utoljára olyan helyzet, hogy az MSZP az élen állt Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Soha nem látott magasságok

2007 februárjában az MSZP kicsit faragott a hátrányából, de még ez is azt jelentette, hogy a Fidesz 47 százalékon állt a biztos szavazók körében, míg a szocialisták 37 százalékon. Ezt követően ismét nyílt az olló az akkori két legnagyobb párt között, 2008 novemberében a Fidesz már 22 százalékpont előnnyel vezetett az akkor még kormányzó MSZP előtt. A gazdasági válság kezelésében hibát hibára halmozó Gyurcsány-kormány teljesítménye miatt aztán az MSZP támogatottsága pár hónap alatt teljesen összeomlott, és 2009 nyarára már csak 17 százalékon álltak a biztos szavazók között.

A 2010-es országgyűlési választás a Fidesz-KDNP szövetség kétharmados győzelmét hozta, ami a korábbi évek közvélemény-kutatási trendjei alapján nem volt nagy meglepetés. Ezt követően a kormánypártok támogatottsága extrém magasságba emelkedett.

2010 novemberében a Tárki a biztos szavazók között 73 százalékos eredményt mért a Fidesznek.

Ezt természetesen nem lehetett tartósítani, már csak azért sem, mert az MSZP által hátrahagyott csődközeli gazdasági helyzetet kellett kezelnie a Fidesznek.

2010-ben kétharmados győzelemre váltotta óriási előnyét a Fidesz Forrás: AFP/Balint Porneczi

Hullámzások

Ennek ellenére igazán nem tudta az ellenzék megközelíteni a Fideszt. 2012-ben volt a legkisebb a különbség, de a Fidesz még ekkor is 38-31-re vezetett. 2012 közepétől kezdve aztán újra szárnyalni kezdett a Fidesz támogatottsága. Mindennek oka a sikeres gazdasági stabilizáció volt, valamint, hogy a reálbérek is elkezdtek növekedni párhuzamosan a munkanélküliségi ráta csökkenésével.

Az igazi fordulatot 2013 hozta el a rezsicsökkentéssel, valamint a dunai árvíz kimagaslóan jó kezelésével.

Mindennek eredményeként a Fidesz több mint 50 százalékos támogatottsággal érkezett meg a 2014-es országgyűlési választási kampányba.

A 2014-es országgyűlési választáson ismételten kétharmados többséget szerzett a Fidesz-KDNP, az ellenzék pedig újfent összeomlott, és belháborúkba menekült. A választást követő hónapokban stabilan 50 százalék fölött volt a Fidesz, ami hatalmas győzelmet eredményezett az önkormányzati választáson.

Ezután a Jobbik fokozatosan átvette a legerősebb ellenzéki párt szerepét, de 30 százalék fölé ők már egyszer sem tudtak menni. A szocialistákkal elszipkázott szavazók segítségével is csak 28 százalék volt a csúcs, ahova eljutottak (2015 nyarán mérte ezt a Nézőpont Intézet).

Vona Gábor pártjának egyszer sem sikerült megközelítenie a Fideszt, végül csúfosan megbuktak Forrás: MTI/Kovács Tamás

Befagyott erőviszonyok

2015 nyarától a Fidesz ismét erősödött, és ekkortól már egyszer sem fordult elő, hogy húsz százalékpontosnál kisebb előnyben legyen a kormánypárt az MSZP-vel és a Jobbikkal szemben.

Ezt követően már nem tudtak közelebb férkőzni az ellenzéki pártok a Fideszhez, így a 2018-as országgyűlési választáson ismételten kétharmados többséget szereztek a kormánypártok.

Az azóta eltelt időszakban semmilyen érdemi változás nem történt a pártok támogatottságában, majd a május 26-i EP-választáson ismételten történelmi győzelmet aratott a Fidesz.

Az elmúlt 13 évben tehát végig magabiztosan vezetett a Fidesz, 10 százalék körüli különbség is csak elvétve fordult elő, ennél általában jóval nagyobb volt a kormánypártok előnye.

Mivel a Fidesz most már lassan másfél évtizede áll az élen, teljesítménye Európában is egyedülállónak számít.

Angela Merkelnek sem sikerült megdöntenie a Fidesz rekordját Forrás: MTI/EPA/David Hecker

Ez még Merkelnek sem sikerült

Németországban az Angela Merkel vezette CDU-nak sikerült majdnem megközelítenie a Fidesz rekordját, de csupán egy bő 10 éves folyamatos vezetést mondhat magáénak. A Kereszténydemokrata Unió 2006 októberében vette át a vezetést a szocdemektől, és egészen 2017. február elejéig volt a legnépszerűbb párt.

A Fideszéhez hasonló teljesítményt ért el a szlovákiai szociáldemokrata Smer.

Bár Szlovákiában a felmérések sok esetben eléggé megbízhatatlanok, de nagyjából 2005-től egészen a mostani EP-választásig Robert Fico pártja állt az élen. Ők azonban ennek ellenére bukták el a választást, és 2010-ben ellenzékbe szorultak.

Persze Svédországban, vagy éppen Nagy-Britanniában volt példa arra, hogy egy párt hosszabb ideig volt az élen, mint a Fidesz, azonban pár évtizede még nem készültek olyan rendszeresen közvélemény-kutatások, mint napjainkban, így szakmai szempontból nem is lehet összehasonlítani az akkori időket a 2000 utániakkal. Napjainkban szinte naponta láthatjuk az erőviszonyok változását, míg korábban sokszor hónapokig egyetlen kutatást sem készítettek. Mindennek fényében is világosan látszik, páratlan teljesítmény a hazai kormánypártok részéről, hogy 13 éve nem találtak legyőzőre.