Az elmúlt hét évben az államadósság finanszírozásában a lakosság szerepvállalása érdemben megnövekedett. 2011-ben még csak 748 milliárd, míg 2018-ban már 5779 milliárd forintnyi állampapír volt a lakosság kezében – mondta Gion Gábor. A PM államtitkára közölte, a cél, hogy 2023-ra a mostani állomány duplázódjon meg. Ha ezt sikerül elérni, akkor lenullázódik 2023-ra Magyarország deviza-adósságállománya – hangsúlyozta az államtitkár.
Mindennek érdekében döntött úgy a kormány, hogy egy új és egyszerűbb termékkel lép a piacra. Ennek lényege, hogy az új állampapír az első félévben 3,5, a második félévben 4 százalék kamatot fizet. Majd minden következő évben egy százalékponttal emelkedik az éves kamat.
Az új állampapírt hetente bocsátják majd ki, az állampapírokat az államkincstárban lehet jegyezni
– mondta Gion Gábot. A Magyar Postát is megpróbálják bevonni az értékesítésbe.
A bevezetni tervezett állampapír minden korábbi termék hozamát meghaladja. Gion Gábor szólt arról is, hogy ez után a papír után nem kell szja-t fizetni egy július 1-én életbe lépett törvénymódosítás értelmében. Gion Gábor szólt arról is, hogy az új terméket értelemszerűen hirdetni fogják, és széles körű tájékoztatás lesz róla a lakossági ügyfelek körében.
Egyelőre nem lehet látni, hogy a devizaadósság leépülésével mekkora nyereséget könyvelhet el a költségvetés, a lényeg, hogy az ország kitettsége csökkenjen – mondta az Origo kérdésére Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezetője. A külső kitettség és a devizaadósság csökkenjen, ha sikerülne ezt végrehajtani, az egy közel 50 éves korszak végét jelentené – tette hozzá.
Gion Gábor az Origónak azt mondta, hogy a devizaadósság leépülésével a fő cél az árfolyamkockázat kiszűrése, és az országkockázat csökkentése.
Az új termékkel sikerülhet az intézményi befektetőket kizárni, így pedig nem kerülhet olyan helyzetbe az ország, ha a feltörekvő piacokkal kapcsolatban negatív hírek jelennek meg, akkor az nem gyűrűzik be Magyarországra.
Gion Gábor szólt arról is, hogy a mostani termék magasabb kamata a kifizetéskor akár plusz fogyasztást is generálhat a gazdaságban.
Barcza György arról is beszélt, hogy az új termék esetében, ha valaki ezt megveszi, akkor egy hónap után nem éri veszteség, ha azt idő előtt kiveszi. Rövid távra is megéri befektetni – tette hozzá. Mindenféle veszteség nélkül lehet hozzájutni a későbbiekben is a befektetett összeghez – mondta az ÁKK vezetője. Intézményi befektetők nem tudnak majd vásárolni ebből a termékből – hangsúlyozta Barcza György, aki szólt arról is, hogy másodpiaca nem lesz ennek a terméknek. Évente 800-1000 milliárd forintos állománybővülést vár a lakosság oldalán Barcza György.
Úgy látja, ez egy reális elképzelés az idei első negyedéves adatok alapján is.
Az új állampapír esetében az egyszerűség volt a legfontosabb szempont, ezért ennél egyszerűbb terméket, amit most láthatunk, nehéz a piacra dobni
– mondta Barcza. Rengeteg ötlet volt, hogy a meglévő termékek mellé milyen állampapírt hozzunk létre, de végül ez a döntés született. Az ÁKK vezetője elmondta, hogy a korábbi államkötvények közül lesz olyan, amiből nem bocsátanak ki új sorozatot (féléves és kétéves államkötvény). A korábbi sorozatok piacon maradnak, csak nem kerül ki újabb.