Olcsóbb parkolási rendszert szeretne a zuglói Fidesz-frakció

Rozgonyi Zoltán
Rozgonyi Zoltán, a XIV. kerület fideszes alpolgármestere.
Vágólapra másolva!
A zuglói parkolási rendszer magas üzemeltetési költségének csökkentését várja el a polgármestertől a zuglói Fidesz-frakció - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A napilap Rozgonyi Zoltánt, a XIV. kerület fideszes alpolgármesterét idézve arról ír, hogy a helyi Fidesz-frakció arra is kíváncsi, hogy erre vonatkozóan milyen ajánlatot kap a kerület az egyetlen pályázótól.

Az alpolgármester szerint a Zugló parkolási rendszerét szabályozó több szerződés is lejár a nyár folyamán.

Rozgonyi Zoltán, a XIV. kerület fideszes alpolgármestere Forrás: Zuglo.hu

Rozgonyi mint fogalmazott, a kerületben működő parkolóórák rendkívül magas költségű (szerkezetenként jelenleg havi 69 ezer forintba kerül a műszaki üzemeltetés) működtetését szabályozó kontraktusok módosulhatnak, hiszen az új parkolási övezetek parkolóórákkal való felszerelésére és műszaki üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás hamarosan lezárul.

Rozgonyi a napilapnak elmondta, lehet, hogy semmilyen Karácsony Gergelyhez kötődő előterjesztést nem fognak támogatni Zuglóban, hiszen a polgármester maga hangoztatja a saját, köztisztviselők által előkészített kezdeményezéseiről, hogy azok rosszak, illetve mutyi eredményei vannak.

Zuglóban szerkezetenként jelenleg havi 69 ezer forintba kerül a műszaki üzemeltetése a parkolóóráknak Forrás: zugloiparkolas.hu

- nyilatkozta az alpolgármester. A lap felidézi, hogy Karácsony Gergely egy hete az ATV műsorában beszélt arról, hogy Zuglóban egy MSZP-Fidesz háttéralku nyomán kötöttek a kerület számára előnytelen parkolási szerződéseket. Ezeket polgármesterként ő terjesztette be, de a szavazásnál tartózkodott.

A XIV. kerületben a fizetős parkolási rendszerre kiírt pályázatra ketten jelentkeztek, de az eljárás során kizárták az olcsóbb ajánlatot tevő céget, majd a drágábban dolgozó vállalkozásra bízták a parkolóautomaták telepítését és üzemeltetését.