Injekciós tűket, rajzszögeket, üvegcserepeket találtak egy budapesti bölcsőde udvarán

Vágólapra másolva!
Több gyerekekre is veszélyes tárgyat találtak egy budapesti családi bölcsőde zárt játszóterében az elmúlt hetekben. A gondozók feljelentést tettek a rendőrségen. Van tippjük arra, hogy ki tehetett ilyet.
Vágólapra másolva!

– írta ki a Facebookra egy kétségbeesett szülő, akinek a gyereke egy IX. kerületi, családi bölcsődébe jár.

– idézi egy másik szavait a Bors.

Most pedig, az egyik éjjel

hegyükkel felfelé álló rajzszögeket ragasztottak a belső udvaron lévő kismotorokra, amivel szívesen játszanak a gyerekek.

Mivel a bölcsőde társasházak közé épült, a gondozók

a közelben élőkre gyanakodnak, aki talán így akarnak bosszút állni a gyerekzsivaj miatt,

pedig a bölcsődések naponta maximum egy órát vannak a szabadban. A gondozók időben észrevették a veszélyt, ezért egyetlen gyerek sem sérült meg. Egyenként leszedték a rajzszögeket, majd jelentették az esetet a rendőrségen.