Ötből négy magyar elutasítja az ellenzéki politikusok agresszív nyilatkozatait

TÓTH Bertalan
Budapest, 2018. december 17. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője átmászik a kerítésen az MTVA Kunigunda utcai székházának területére 2018. december 17-én. Ellenzéki képviselők az önkéntes túlmunka idő bővítéséről szóló törvény ellen demonstrálnak az MTVA székháza előtt és élő adásban szeretnék elmondani nyilatkozatukat. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A Századvég friss közvélemény-kutatása szerint a magyarok döntő többsége kiáll az alkotmányos rend mellett, és elutasítja, hogy a tiltakozók erőszakos utcai demonstrációkkal vonják kétségbe a kormány legitimitását. Az elmúlt napok eseményei kapcsán a megkérdezettek többsége úgy ítéli meg, hogy a tüntetések szervezői és résztvevői elvesztették a kontrollt, és a demonstrációk túl erőszakossá váltak.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo többször is hírt adott róla, az ellenzéki politikusok felhívására több olyan ellenzéki tüntetés is zajlott Budapesten az elmúlt napokban, amely erőszakba és agresszióba torkollott. A tüntetők rendőröket támadtak meg, több középületbe megpróbáltak betörni, a demonstrációk során rongálások, gyújtogatások történtek. A tegnapi alacsony létszámú megmozdulás sem volt mentes a heves jelenetektől, egy 20 éves férfit előállítottak azért, mert üveggel megdobálta a rendőröket. A Századvég legfrissebb mérései szerint

  • a megkérdezettek 88 százaléka hallott a demonstrációkról, így az események ismertsége magasnak tekinthető;
  • a magyar lakosság 85 százaléka továbbra is elfogadhatatlannak tartja a rendőrök ellen irányuló agressziót, rongálást és gyújtogatást;
  • a válaszadók 80 százaléka azzal sem ért egyet, hogy ellenzéki politikusok erőszakos fellépésekre buzdítják a szimpatizánsaikat;
  • a lakosság többsége, 59 százaléka úgy látja, hogy a tüntetők és a tüntetések szervezői elvesztették az irányítást az események felett, és túlságosan erőszakossá váltak;
  • a magyarok határozottan elutasítják (73 százalék ellenzi, 25 százalék pedig támogatja), hogy a pár hónapja demokratikusan megválasztott kormányt akár erőszakos tüntetések árán is el lehessen mozdítani.
Forrás: Századvég

A kutatásra 2018. december 16-18-a között 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személy megkérdezésével került sor.