Halálra gázolt a vonat egy férfit Szegeden

Vágólapra másolva!
Úgy tudni, hogy egy gyalogost gázolt halálra a Budapestről érkező személyvonat kedd este 7 óra előtt Szegeden, a Szabadkai úti vasúti átjáróban.
Vágólapra másolva!

A férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Huber Krisztián az MTI-t.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták, és a vasúti forgalom is szünetel.

A Mávinform sajtóügyeletese, Kavalecz Imre elmondta, hogy Szeged és Kiskundorozsma között pótlóbuszok állnak forgalomba, az utasoknak 20-30 perces késésekre kell számítaniuk. A Budapest és Szeged közötti InterCity (IC) vonatok Kiskundorozsmától indulnak és oda is érkeznek.

Azt is hozzátette, hogy a balesetben érintett vonat, a Hírös IC várhatóan másfél óra késéssel fut be Budapestre, mert az utasoknak meg kell várniuk a pótlóbuszt és át kell szállniuk egy másik vonatra.