Az egész internet az ellenzéki képviselők bohóckodásán röhög

Vágólapra másolva!
Mint az már bizonyára mindenki számára világos, a Soros támogatta magyarországi ellenzék nem különösebben alkalmas politizálásra, de az elmúlt napok performanszai alapján - talán - elmennének C-kategóriás hollywoodi filmekbe.
Vágólapra másolva!

Az Arany Málna-díj minden valószínűséggel Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselőt illeti.

Ágnes asszonyról azt érdemes tudni, hogy színésznőnek készült, felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de nem járt sikerrel.

Ennek ellenére

A befolyásos fővárosi szocialista politikus, miután betört a köztévé épületébe, akcióhősként nekirontott az egyik ajtónak, majd eljátszva az ütközést, másfél métert zuhant visszafelé.

A magyar politikatörténet legviccesebb fejezetei közé bizony bekerül Hadházy Ákos, bukott ex-LMP-s politikus „alakítása" is.

A képviselő ezúttal „pókembernek" képzelte magát.

Hadházy Pókember-alakításáról készült szellemes mémet Bayer Zsolt blogján vettük észre - íme:

Forrás: Bayer Zsolt blogja

A 888 egyik publicistája, Oláh Gellért is megörökítette Hadházy bénázását.

A TOP3 legnagyobb szimulálásban azonban be kellett érje a második hellyel.

A külhoni magyarokat és a belföldi magyar családokat különösképpen utáló Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s parlamenti képviselőnek sem kellett a szomszédba mennie egy kis színészkedésért. Egészen pontosan, amikor azt hitte, hogy nem veszi a kamera, arról beszélt, hogy egy hason fekvős, hazug fotó milyen jól fog mutatni - primitív kifejezését idézve: "kurva erős lesz".

Ez az alakítás valószínűleg még a gazdája,

Soros György bevándorláspárti spekuláns tetszését sem nyerte el.

A hazug és színészkedő ellenzéki képviselők közül a gyurcsányista Vadai Ágnes performansza is kiemelkedő.

A Fidelitas közben arról indított szavazást, hogy

A jelenlegi állás alapján eléggé masszívan vezet Kunhalmi.

A magát egykor miniszterelnök-jelöltnek képzelő, bukott ex-LMP-társelnök, Szél Bernadett ismét kimaradt a topból, de valószínűleg ő ezt már természetesnek veszi.

Sebaj, marad neki a lottó! Ott még megnyerheti a főnyereményt, bár ez nem túl valószínű.

Lassan megalakulhat Soros színháza is, a szereplők már megvannak hozzá.

Jelenlegi állás alapján így néz ki az ellenzéki fake politikusok gálája.

Itt végre-valahára Gyurcsánynak is jut szerep,

sőt a Párbeszéd nevű kamupárt arca, Tordai Bence is feltűnik.

Detti azonban ismét lemaradt, ez van.

Forrás: FACEBOOK