Újra hazudott az álhírgyár, a rendőröket a tüntetők ellen hergelik

fake news, álhírek, illusztráció
Vágólapra másolva!
Tételesen cáfolja a fake news médiaoldal, az Index állításait a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Az álhírgyártás hazai koronázatlan bajnokai ugyanis, most épp arról írtak egy cikket, hogy a vezetőik nem hagyták meg a rendőröknek a választás szabadságát, hogy szabadidőben vagy pénzben szeretnék a túlmunkát lecsúsztatni. Az oldal azt is hazudta, hogy 55 ezer túlórából csak 7 ezret hagytak pénzben kifizetni, a többit pedig szabadságként kellett kötelezően kivennie az érintetteknek. A Rendőr-főkapitányság mindkét állítást cáfolta. Az időzítés is érdekes, hiszen pont a tüntetések idején kellett kijönni ezzel a hírrel az álhírgyárnak, hogy hergeljék, dühítsék a rendőröket. Hiszen, mint tudjuk, a balliberális oldal persze "független", és politikai célokat sem szolgál.
Vágólapra másolva!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében arról ír, hogy a sorosista Index cikke "a felhasználható túlórakeretnek csak egyetlen szegmensét ragadja ki, pedig többletszolgálatot számos jogcímen lehetséges elrendelni, végrehajtani és elszámolni.

A közlemény elmondja, hogy a választási szabadságot törvény biztosítja a rendőrök számára.

A rendőrkapitányság az álhír másik állítását is számszerűen tagadja, amikor kijelenti, hogy

Magyarul a fenti számok sem állják meg a helyüket.

Újra hazudott az Index Forrás: Shutterstock

A közlemény beszámol arról is, hogy idén novemberben az ORFK vizsgálatot folytatott ebben az ügyben, és megállapította, hogy a megyei Rendőr-főkapitányságon

felelős gazdálkodás folyik, jogellenes korlátozás nem történt.

Mindez azt jelenti, hogy a balliberális álhírgyár újra hazudott, rövid időn belül sokadszor, ráadásul tudatosan időzítették a "cikket",

melynek célja a rendőrök tüntetők elleni hergelése volt.

A Police.hu oldal azt írja, hogy utasításaik, parancsaik dokumentált, kontrollálható formában születnek, amit elöljáróik utólag is ellenőriznek.

Az Index újságíróit munkájuk során – úgy látszik – nem kötik ilyen szabályok.