Soros magyar ellenzéki emberei az agresszív akciók élén

2018.12.14. 18:14

Az elmúlt napok egyértelműen bebizonyították, hogy a szélsőbaloldali tüntetők budapesti őrjöngése nem egy spontán akció, hanem a Soros-hálózat által szervezett randalírozás, melynek létrehozásában Soros magyar ellenzéki pártokban ülő szövetségesei is részt vesznek. Nem véletlen, hogy csütörtökön több beszámoló szerint is Fekete-Győr András dobta el az első füstgránátot, és Kunhalmi Ágnestől Szél Bernadettig mindenki mozgósított a demonstrációra. Aztán pedig végignyilatkozták az ellenzéki propagandamédiákat. Mindez nem meglepő az elmúlt hetek, hónapok nyilatkozatai után. 

Bár a balliberális propagandagyárak és maguk az ellenzéki politikusok is azzal hakniznak, hogy az elmúlt napok budapesti tüntetései teljesen spontánok voltak, a valóság azonban teljesen más. Mindezt jól bizonyítja, hogy Nyakó István, az MSZP egykori parlamenti képviselője, a párt sajtófőnöke még szerdán az első sorból rontott neki a rendőröknek, és a hírek szerint tegnap is ott volt. A politikus és a körülötte levő kisebb csoport többször is provokálta a felsorakozott rendőröket. Nyakó és a körülötte lévő társaság megpróbálta feljebb nyomni a rendőrsorfalat a Parlament lépcsőjén.

Az emberek direkt hergelésére és az álhírgyárak nagy örömére Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták országgyűlési képviselője Facebook-oldalán csütörtökön egy képet osztott meg a következő szöveggel: „A parlamentben vízágyúval készülnek a nép ellen!” Mindezt több baloldali álhírgyár is átvette, annak ellenére, hogy a képen felismerhetők voltak a Parlamentet biztosító tűzoltók és a tűzoltótömlők (kérdés, persze, hogy milyen képesség kell ahhoz, hogy valaki összetévessze a tűzoltótömlőket egy vízágyúval?).

Ezek a példák is világosan mutatják, hogy Soros álciviljei mellett a balliberális pártocskák is aktívan részt vettek az értelmetlen rombolás és vandálkodás szervezésében. 

A balliberális pártocskák vezetői is élen jártak a rombolásra buzdításbanForrás: MTI/Balogh Zoltán

Fegyőr most nagyon bátor volt

A randalírozás megszervezésében egyértelműen a Soros György álcivil szervezeteivel szoros viszonyt ápoló Momentum Mozgalom járt az élen. Fekete-Győr András, a párt elnöke maga ismerte be, hogy füstgránátot dobot a rendőrök felé. Mindez egyértelműen hivatalos személy elleni erőszak volt, amivel a többi téren lévőt is feltüzelte a Parlamenten kívüli jelentéktelen viccpárt elnöke. 

Később, amikor éppen ő volt az ügyeletes helyszíni nyilatkozó az ATV-n, a műsorvezető kérdésére rájöhetett, hogy nem túl szerencsés ezt beismerni, ezért megpróbálta relativizálni a tettét. Azt mondta, csak a rendőrök felé dobta a gránátot, és hogy ez hangulatot ad a tüntetésnek, az emberek fellelkesednek. A Momentum alelnöke, Donáth Anna szintén egy füstgránátot gyújtott meg, majd miután a melléje másfél méterre randalírozókra kilőtt könnygáztól rosszul lett és elesett, a rendőrök kihúzták a tömegből és előállították.

A demonstrálók számára csak a rombolás volt a fontosForrás: MTI/Balogh Zoltán

Törvényellenes jobbikos akciók

A nyíltan antiszemita Jobbik próbálkozása volt az egyik legnevetségesebb. A Margit hídon vonuló Soros-hálózat élére próbáltak állni, hátha egy-két szánalomszázalék lehullik rájuk is. Egy apró kis szikra is belobbanthatja a tüntetők érzelmeit, és nekimehetnek a rendőröknek – erről beszélt a Jobbik hivatalos Facebook-oldalán közölt élő videóban a jobbikos tudósító.

Egy másik felvételen Bana Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője a rendszer megdöntésének szükségességéről beszélt. Bana Tibor arról is beszámolt, hogy a Jobbik-frakcióval és ifjúsági tagozatával úgy döntöttek, hogy lezárják a Lánchidat. Merthogy éppen arra ment a menet.A Kossuth téren kint volt Bana Tibor, Mirkóczki Ádám, Szávay István és a párt elnöke, Sneider Tamás is.