Szél Bernadett már Gyurcsány szakértője

VADAI Ágnes; GYURCSÁNY Ferenc; SZÉL Bernadett
Budapest, 2018. május 8. Gyurcsány Ferenc, a DK parlamenti képviselője, a párt elnöke és frakcióvezetője az Országgyűlés alakuló ülésén 2018. május 8-án. Mögötte Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyedttese, elöl Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője, a párt társelnöke. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció szakértőjeként jelent meg csütörtökön a parlament házbizottságának ülésén Szél Bernadett egykori LMP-s, jelenleg független országgyűlési képviselő – értesült a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

A tanácskozására a parlamenti pártok frakcióvezetői hivatalosak, így azon

Szél csak a DK-s szakértői megbízás alapján jelenhetett meg.

A lap szerette volna megkérdezni erről a Szél Bernadettet, de nem tudták elérni őt.

Gyurcsány Ferenc és Szél Bernadett az Országgyűlés alakuló ülésén 2018. május 8-án. Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Magyar Idők kereste Gréczy Zsoltot is, ám a DK szóvivője csütörtök késő estig nem reagált a telefonhívásra.