Hétvégére megérkezik az igazi tél

Vágólapra másolva!
Ma és holnap elszórtan fordulhat elő hószállingózás, de a hét végére – főleg a Dunántúlon – kiadósabb havazás is lehet – írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Ma délelőtt még erősen felhős lehet az ég, napközben aztán csökken a felhőzet. Elszórtan lehet hószállingózás, havas eső. Az északnyugati szél fokozatosan gyengül. +4 fok körüli értékeket mérhetünk.

Csütörtökön változóan felhős időre számíthatunk, a Dunántúlon párássággal és rétegfelhőzettel. Számottevő csapadék nem lesz. Reggel már országos fagyra készülhetünk, 0 és +5 fok között alakul a délutáni órák hőmérséklete.

Pénteken és szombaton erősen megnövekszik a felhőzet, és

többfelé alakul ki havazás, délen hullhat a kiadósabb mennyiség.

Az északkeleti szél több helyen megélénkül. Reggelente -3, délutánonként +1 fok valószínű.