Háborús veterán lőtt meg két embert Kemecsén

Vágólapra másolva!
Afganisztánban szolgált katona lőtte lábon két ismerősét a Kemecséhez tartozó Körmenditanyán, mert nem akarta nekik kifizetni a tartozását. A helyiek szerint a férfi több embernek is tartozott – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A férfi hétfőn a szülei kemecsei házában volt, amikor meglátogatta őt két ismerőse, egy 40 és egy 45 éves férfi, akik vissza akarták kérni azt a pénzt, amivel tartozott nekik. A férfi ekkor az ismerőseire fogta a fegyverét, de a két férfi ettől nem ijedt meg, tovább követelték a pénzüket.

Ezért a volt katona mindkét férfira rálőtt a szülei házának udvarán.

A lövöldöző férfi korábban Afganisztánban volt katona, nemrég jött haza.

– mondta a Borsnak a férfi egyik ismerőse. A helyiek úgy tudják, hogy Pálnál már korábban is voltak kint a rendőrök. A férfi nagyon figyelt a biztonságra, a háza is be volt kamerázva.

– tette hozzá az ismerős.

Pált a rendőrség emberölési kísérlettel gyanúsítja, és javasolták az előzetes letartóztatását.