Szocialista aranykor: a Szeviép-ügyben elítélt szocialista vállalkozónak húszmilliós karórája van

Szeged DM online Pistrui László és Vladan Matics beszélgetés.
Fotó: Karnok Csaba
Szeged DM online Pistrui László és Vladan Matics beszélgetés. Fotó: Karnok Csaba
Vágólapra másolva!
Pistrui László, egykori szocialista aranyvállalkozó három, egyenként is milliós értékű órát hordott 2007 és 2009 között. A Botka László szegedi polgármester udvari beszállítójaként híressé vált korábbi Szeviép-tulajdonos akkor villantotta a luxust, amikor vállalkozása 33 milliárdnyi megbízást nyert el a szocialistáktól és Szegedtől. A napokban több év börtönre ítélt Pistrui konkrétan egy 20 millió forint értékű, gyémántberakásos Ulysse Nardint villantott, ehhez még Botka sem tudott felnőni a 2 milliós Rolexével. Az a csodálatos szocialista aranykorszak!
Vágólapra másolva!

Éppen tegnap írtuk meg, hogy a SzegedMa csapata kiszúrta a Szeviép-ügyben 5 év és 2 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélt Pistrui Lászlónak egyik 2008-as nyilatkozatát. A szocialistaközeli vállalkozó arról mesélt a Borsnak, hogy milyen mesés élete volt. A bulvárlapnak arra a kérdésére, hogy szereti-e a luxust, úgy válaszolt: amit akart, megvett. Ennek alátámasztására többek között "néhány szép órájával" példálózott. A Pesti Srácok megnézte, a Szeviép egykori tulajdonosa, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának korábbi főszponzora, és a 100 leggazdagabb magyar régebbi kiadványának arca miről is beszélt.

Az elítélt szeviépes húszmillió forintos karórával büszkélkedhetett

"Ha valakivel leül tárgyalni, elsőként a csuklójára téved a szeme, hogy megnézze, milyen órát hord a partnere. Ha a külső jegyek nem meggyőzőek, vagyis nem elég márkás az óra, az üzlet máris halálra van ítélve" - vázolta üzleti ars poeticáját Pistrui, amiből már sejteni lehetett, nem a műanyag Swatch-órák között válogatott a szocialista kormányzás időszakban valósággal lubickoló, de az elmúlt hetekben első fokon börtönre ítélt üzletember.

Pistrui László a több millió forintos karórájával a kezén nyomkodja telefonját Forrás: Karnok Csaba

A PestiSrácok.hu a fenti kép alapján megtalálta Pistrui óráit. Az egykori szocialista nagyvállalkozó

legalább három, egyenként is milliós értékű órát hordott 2007 és 2009 között.

Az időpontnak azért van jelentősége, mert a cége ebben az időszakban 33 milliárdnyi megbízást nyert el a szocialista kormányzattól, és a Botka László vezette Szegedtől.

Egyik karórája egy Breitling, aminek a jelenlegi ára 6.500 dollár, azaz megközelítőleg 2 millió forint.

Közel kétmillió forintot ér ez a Breitling-karóra Forrás: Origo

A második egy Corum, ennek értéke másfél millió forint környékén van.

Pistrui László a PICK-Szeged kézilabdacsapatának korábbi mérkőzésen egy másfélmillió forint értékű Corum-órával a kezén Forrás: Pesti Srácok

A szocialista vállalkozónak magasan egy Ulysse Nardin fémcsatos óra volt legdrágább példánya, amely

alapkivitelben is 35.000 svájci frank, vagyis 10 millió forint.

A Pesti Srácok úgy tudja, hogy akkoriban Pistrui egy gyémántberakásos Ulysse Nardint hordott, aminek

a teljes értéke kb. 65.000 euró, vagyis 20.215.000 forint.

Így néz ki az elítélt szocialista vállalkozó 20 millió forint értékű Ulysse Nardin órája Forrás: Pesti Srácok

Csődbűntettel operáltak Botka beszállítói

Mindez azért is különösen visszás, mert a minap a Szegedi Járásbíróság minősített csődbűntettként ítélte meg a Szeviép-ügyet, amelynek keretében a Szeviép-vezéreket, köztük Pistruit több év börtönre ítélte első fokon. A büntetést azért kapták a vállalkozók, mert tudatosan kiutalgatták a cégből a bent lévő pénzeket, a bent lévő forrásokat, és ezzel szándékosan csődbe vitték vállalkozásukat. Ennek eredményeként

443 családot károsítottak meg, összességében 10 milliárd forinttal.

Nemcsak Magyarországon alkalmazták ezt a módszert, hanem Horvátországban is, ahol egy többszintes mélygarázs és üzletház építésébe kezdtek bele. A projekt végeredménye az unalomig ismertre sikeredett: 444 milliónyi kifizetetlen számla, 60 milliós tartozás Opatija felé, több százmilliós, de végül a felszámolási vételárból megtérített hiteltartozás a CIB felé lett a vége, hogy aztán csődöt jelenthessenek. A politika ott jön be a képbe, hogy a Szeviép egy sor szegedi, illetve szegedi kötődésű baloldali politikussal nőtt össze, közülük egyértelműen a legfontosabb Botka László, szegedi polgármester.

Szegedi szocialista fertő: Botka sem adta alább egy Rolexnél

Úgy látszik, szegedi szocialista körökben kifejezetten divatos a méregdrága karórák viselete. Korábban Botka bukott le azzal, hogy többféle, 2-3 millió forintot érő, Rolex típusú órát viselt.