Kétszer szájba rúgtak, és egyszer pofon vágtak egy férfit Berettyóújfaluban

Vágólapra másolva!
A férfi Berettyóújfalu belvárosában egy klubban ivott. Onnan indult haza, már részegen. Egy háromfős banda követni kezdte, egyikük, egy fiatal fiú ismerte is őt. Amikor utolérték, cigarettát kértek tőle. Amikor kivette a cigarettát a táskájából, észrevették, hogy egy telefon és pénz is van nála. Azonnal kirabolták.
Vágólapra másolva!

Egyikük szájba rúgta, egy másik pedig tenyérrel arcon ütötte, aztán elvették mindenét.

Amikor megpróbálta a telefonját és a pénzét visszakérni, az egyik férfi ismét szájba rúgta, amitől előbb összegörnyedt, majd a földre rogyott.

Ezután elfutottak, és elosztották a pénzt, aminek a nagy részét még aznap elitták.

A lopott 43.000 forintból mindössze 4.000 került vissza a tulajdonoshoz.

A rablók ellen vádat emeltek.