Halálra gázolt két idős embert Békéscsabán, mert figyelmetlen volt

Vágólapra másolva!
A férfi tavaly egy teherautót vezetett Békéscsabán, amikor az egyik csárdánál egy 75 éves és egy 86 éves idős nő leléptek az úttestre. A két idős ember ugyan átmehetett volna az út fölött egy hídon, de ahhoz nagyjából 45-45 lépcsőt meg kellett volna mászniuk. Ezért mentek át az úton, ahol a sofőr figyelmetlenül vezetett, ezért üthette el őket.
Vágólapra másolva!

A gázolás olyan erejű volt, hogy

az egyik idős ember a helyszínen, a másik nem sokkal később a kórházban meghalt.

A sofőr ellen vádat emeltek.