Hamarosan megérkezik a hó

hó, havazás, hókotró
A múlt hét elején Zala és Vas megyében már volt kisebb havazás. A képen hókotró a behavazott Kékestetőn 2018. november 19-én.
Vágólapra másolva!
A hát második felében télies idő lesz, délután is csak kevéssel fagypont feletti értékekkel - írja a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Kedd: Erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre

többfelé alakul ki eső, havas eső, a hegyekben havazás.

Az északnyugati, nyugati szél néha megerősödik. Reggel 0, délután 4 fok körül alakul a hőmérséklet.

Forrás: MTI/Komka Péter

Szerda: Hajnalban még előfordul ónos eső, eső, havas eső, majd csökken a felhőzet, és előbukkan a nap. 2 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk.

Csütörtök: Változóan felhős, párás időre számíthatunk, komoly csapadék nélkül.

Reggel -3, délután +2 fok ígérkezik.

Péntek, szombat: Délnyugati felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főleg az ország délnyugati felén fordulhat elő havazás, havas eső. Télies idő lesz, délután is csak kevéssel fagypont feletti értékekkel.