Jozef Rohác: Olyan jól érzem itt magam, mint még soha

Jozef Rohác és Ladislav T. gyanúsítottak érkeznek a Fenyő-gyilkosság tárgyalására a Fővárosi Törvényszéken, 2013. július 9-én
Vágólapra másolva!
Jozef Rohácot tavaly májusban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt. Ma a szlovák bíróságon is döntöttek róla a Sykora-klán tagjaként elkövetett brutális gyilkosságok miatt. Hazájában is életfogytiglanit kapott a férfi, aki valószínűleg marad Magyarországon, itt tölti élete hátralévő részét. Nem akar hazamenni. 
Vágólapra másolva!

Nem szállították át Szlovákiába Rohácot a mai ítélethirdetésre. Telefonon közölte az ügyvédjével, hogy

nem akar átmenni egy szlovák börtönbe, mert olyan jól érzi itt magát, főleg pszichésen, mint még soha életében

– írta meg a szlovák hírügynökség.

Fotó: Mudra László - Origo

Megkérdeztünk egy jogi szakértőt arról, hogy a mai ítélet után hol kell leülnie a büntetését Jozef Rohácnak.

"Általánosságban elmondható, miszerint egy adott állam diszkrecionális joga, hogy kiadja-e az állampolgárát egy másik államnak; Szlovákia ezt már megtette 2011-ben, amikor kiadta Magyarországnak Jozef Rohácot.

Ezzel Szlovákia lemondott a büntetés-végrehajtás foganatosításának privilégiumáról Rohác vonatkozásában, aki ellen közben Magyarországon lefolytatták az eljárást.

Rohácot 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte, az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében tettesként ítélték el. Rohác kiadatását a besztercebányai bíróság már 2016 elején kérte a Fővárosi Törvényszéktől, de Rohác mind a mai napig Magyarországon tölti itt kapott büntetését.

Most a szlovák Legfelsőbb Bíróság szenátusa is elítélte Rohácot, de ő maga nem vett részt az ítélethirdetésen, miután Magyarország nem adta ki a bűnözőt, és a várhatóan a jövőben sem fogja

– erről a jogáról ugyanis főszabályként Magyarország nem köteles lemondani. Így Rohác maradhat Magyarországon" – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán.

Jozef Rohácot a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás elkövetéséért és Fenyő János meggyilkolásáért tavaly májusban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Magyarországon. Portik Tamás 13 évet kapott felbujtásért.