A család a nemzet fennmaradásának záloga

Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár
Budapest, 2018. március 5. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár beszédet mond a Mol Mester-M díjak átadásán a Pesti Vigadóban 2018. március 5-én. A kiemelkedő munkát végzett utánpótlásedzők és tehetséggondozó tanárok közül idén is tízen vehették át a nagyvállalat Új Európa Alapítványának díját. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A család az az alapegység, amely nemzetünk fennmaradásának záloga - jelentette ki az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár Szegeden.
Vágólapra másolva!

Illés Boglárka a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) rendezett Család egykor és ma című kétnapos konferencia megnyitóján azt mondta,

Illés Boglárka Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A politikus kifejtette, a fiatalok számára is a tradicionális családmodell áll a legelső helyen.

Ezt támasztják alá 15-29 év közötti korosztály körében a 2000-es évek óta végzett nagy mintás ifjúságkutatás eredményei.

A válaszadók többsége a gyermekvállalást, a családot határozta meg a boldog élet előfeltételéül,

csupán 6 százalékuk nem házasságban képzeli el jövőjét.

- közölte a helyettes államtitkár, leszögezve: a tradicionális családmodellnek nem csak jelenje, hanem jövője is van.

A kormány segíti a fiatalokat a felelős gyermekvállalásban és családalapításban.

E törekvésnek már látszanak a kezdeti eredményei:

- tudatta Illés Boglárka.

Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi egyházmegye nyugalmazott püspöke Aquinói Szent Tamás szavait idézve úgy fogalmazott, a szeretet után, mely Istennel egyesít bennünket a házastársi szeretet a legnagyobb barátság. Ez a barátság nem egy hónapra vagy évre kötődik, hanem felbonthatatlan. Ahhoz életre szóló kapcsolat legyen, egymás mély megismerésére van szükség - tette hozzá.

A házasságon belül az önzésnek el kell tűnnie - közölte Gyulay Endre, aki szerint a házasuló felek komoly felkészítésére lenne szükség.

Zakar Péter, az SZTE rektorhelyettese elmondta,

a felsőoktatási intézmény a közelmúltban csatlakozott a Három királyfi, három királylány mozgalomhoz.

A többi közt törekszenek arra, hogy az egyetem családbarát munkahelyként működhessen, és baba-mama szobákat is kialakítanak.