Az utcán esett egymásnak a két győri banda

Vágólapra másolva!
Garázdaság miatt kell felelnie annak a hat huszonéves férfinak, akik vasárnap verekedtek össze.
Vágólapra másolva!

December 9-én hívták a rendőröket azzal, hogy segítsenek szétválasztani pár verekedő embert Győr belvárosában - olvasható a Kisalföld oldalán. A tanúk elmondták, hogy

két társaság veszett össze, majd egymásnak estek az utcán, egy szórakozóhely előtt.

Elfogták a hat fiatal férfit. Garázdaság miatt indítottak ellenük eljárást.