Rabok segítenek a rászorultakon

2018.12.06. 14:16

Átadták az állampusztai börtön új épületrészét. Összesen 144 rab kerül majd ide. Ahogy a többi magyarországi börtönben, úgy itt is fontos, hogy a rabok dolgozzanak, például a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben vagy egy gyárban. Pont ezért erre is figyeltek.

Az új szárny, amelyet most adtak át, az „F” körlet nevet kapta. A 36 négyszemélyes zárkába 144 rab kerül, mindegyikben van külön WC. A rabokat néhány napon belül átviszik oda, ezzel csökkentve a többi épület zsúfoltságát.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Régi börtön, új rabok

Magát a börtönt még a 18. században egy gazdag földesúr adományozta az államnak, aki korábban maga is évekig börtönben volt. Most félig nyitott intézetként működik, nincsenek mondjuk életfogytiglanra elítélt rabok ott, és csupán az enyhébb fokozatok – a börtön és a fogház – működnek benne, fegyház nem.

A rabok akár külső területen, például mezőn vagy a tésztagyárban is dolgozhatnak. Szökés ritkán fordul elő.

Ha a rabok dolgoznak, nincs idejük mással foglalkozni

A börtön egyik vezetője szerint azok, akik korábban nem dolgoztak, itt megtanulhatják a munkakultúrát, munkatapasztalatot szerezhetnek. A korábban dolgozó rabok számára pedig azért fontos, hogy ne essenek ki a hétköznapok rutinjából.

Gombos Róbert szerint az, hogy a rabok dolgoznak, mindenki számára hasznos. Egyrészt a társadalomnak, mert ezáltal az általuk fogyasztott étel és ruha egy részét maguk finanszírozzák, másfelől pedig önmaguk és a családja számára, mert az általuk megkeresett pénzzel saját és családjuk életkörülményeit lényegesen javíthatják.

Forrás: Csudai Sándor - Origo


Ráadásul, ahogy fogalmaz, ha a rabok le vannak foglalva, ritkábban van idejük szökést vagy más benti bűncselekményt elkövetni.

Rabok segítenek a rászorultakon

A bekerülő rabok közül soknak hiányzik az általános, illetve a középső iskola utolsó néhány osztálya, ezt van lehetőségük itt bepótolni. Ezenkívül szakmákat is tanulhatnak. Főleg a hiányszakmák betanítására koncentrálnak, a rabok választhatnak például a pék, a szakács, a pincér, az asztalos, a burkoló vagy a szobafestő-mázoló, könyvkötő szakmákból.

Állampusztán 1,5 éve alakult meg a tésztagyár, 420 millió forint beruházással. Most 14 rab dolgozik benne.

A következő napokban 

300 kiló tésztát készítenek, amelyet félkilós csomagokban adományoznak a Mikulásgyárnak, ahol rászorulóknak osztják majd szét.

Így élnek a rabok

Balázs Levente harmincéves. Ahogy fogalmaz,rossz magaviselet miatt kerültem be. Ahogy megalakult, rögtön dolgozni kezdett a tésztagyárban. Fél éve van hátra szabadulásig.

Mivel ő a prevenciós részlegen dolgozik, Skype-on is beszélhet a hozzátartozóival. Ezenkívül levelezik is családjával és barátaival, akik havonta kétszer meg is látogathatják.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Baranyi Ádám negyvenéves, 53 hónapja került börtönbe. Két év múlva szabadulhat. Őt garázdaság miatt ítélték el. Számára csak a levelezés engedélyezett, de mivel az édesanyja nemrég meghalt, barátai pedig kezdenek elkopni, ritkán ír bárkinek is.

Ő a tésztagyár egyik rangidős dolgozója.

Az ünnepi időszak majdnem olyan, mint a hétköznapok. Csak nem kell dolgozni. Pihenünk, olvasunk, beszélgetünk, tévézünk. Ja, és lesz halászlé, meg bejgli. Meg karácsonyi műsor. Ennyiben lesz más.

Novembertől a tésztagyárban annyit termelnek, hogy el is tudnak majd adni.