Újra lebukott a sorosista álhírgyár

Vágólapra másolva!
Immár sokadik alkalommal válik nyilvánvalóvá, hogy a hvg nem több egy sorosista fake news oldalnál. Most a Honvédkórház tette egyértelművé, hogy hazugságot írt a lap. Néhány hete egy fideszes képviselő fordult az ellenzéki álhírportálhoz, mert az hazugságokat állított róla, de természetesen a valótlan cikkek listája ennél sokkal hosszabb.
Vágólapra másolva!

Ismét hazugságokat állít a hvg.hu, amelynek ámokfutásával kapcsolatban most a Honvédelmi Minisztérium adott ki egy közleményt.

A közlemény azt írja, hogy a hvg.hu ma megjelent szenzációhajhász cikkében egy, a közösségi médiában megjelent bejegyzésre hivatkozik, de abból is csak bizonyos, negatív tartalmú részleteket emelt ki.

A közelmúltban, a Honvédkórházban a szakmai ellátásban részt vevők részére is sajnálatosan bekövetkezett haláleset semmilyen összefüggésben nincs a betegen végzett radiológiai vizsgálatokkal és az sem fedi a valóságot, hogy a beteg szakemberhiány miatt halt meg.

Gyógykezelése és ellátása a szakmai szabályok szerint történt.

Mindazonáltal a páciensnek olyan betegsége volt, amelyet az orvostudomány jelenlegi állása szerint rendkívül nehéz felismerni, így gyógyítani is.

vagy ha mégis,

azt szándékosan elferdítette.

Azt állítja, hogy a beteg, már a műtétet sem élte meg. Ezzel szemben az igazság az, hogy a páciens a műtétet követő napon vesztette életét.

A magát oknyomozó újságírónak tartó Joó Hajnalka témához való hozzáállását mutatja az is, hogy a tárcának és a Honvédkórháznak küldött megkeresését követően 4 perccel megjelent az általa fabrikált írás a hvg.hu oldalon. Jól látható tehát, hogy a tények, a valóság valójában nem is érdekli - olvasható a közleményben.

Rengeteg a hazugság

Szinte felsorolni is nehéz, hogy mennyi fake news botrány köthető a hvg nevű sorosista laphoz, a portál már bőven a választási kampányban nekilátott a hazudozásnak.

A hvg legutóbb egy fideszes politikusról, Hubay Györgyről terjesztett hazugságokat, aki helyreigazítási kérelemmel fordult a laphoz. Ebben cikkben szedtük össze a sorosista lap hazugságait.

Tavaly év végén például egy olyan lejárató cikket hoztak le a Ryanair légitársaságról, amelyben egyébként saját tulajdonosuk, Szauer Péter is érintett volt. Csak ez kimaradt a sorosista portál beszámolójából. Óriási botrány lett belőle, sajtóértesülések szerint egy rendkívüli szerkesztőségi értekezletet is összehívtak az ügyben. A kampány véghajrájában pedig megcsinálták azt a bravúrt, hogy úgy ismertettek egy közvélemény-kutatást, hogy kihagyták a pártok támogatottságára vonatkozó adatokat, mivel az vélhetően nem illett a „Fidesz gyengül” típusú nevetséges hazugságba. Nyilván a függetlenség és az objektivitás jegyében tálalták így olvasóiknak.

A parlamenti választáson az ellenzéki pártoknak a fiaskója sem jelentett akadályt a nagyüzemi álhírgyártás folytatásának a HVG-nél, ott folytatták, ahol abbahagyták.

Sőt, alig telt el két hét az április 8-ai választás óta, rögtön hazudtak egy hatalmasat, és az összellenzéki tüntetésről szóló tudósításukban szándékosan összekevertek két színészt: egy sikertelen, kétségtelenül alig ismert színészt és a Heti Hetes-ből ismert, népszerű komikust. A parlamenti voksolás után a letargiában lévő „hír” „portál” a Fidesz vezető politikusait is célba vette. A HVG név nélküli, bátor munkatársa Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatójának soroksári házáról közölt hazugságoktól hemzsegő cikket. A lejárató anyag a sunyi ferdítések tárháza volt, ennek legszebb példája volt, hogy azt írták, hogy a politikus és családja már ősszel beköltözött új soroksári házába. A valóság ezzel szemben az, hogy a család a szükséges hatósági hozzájárulások megszerzését követően, nagyjából április végén vették birtokba a családi fészket.

Képtelenség a teljesség igényével valamennyi füllentésüket felsorolni, az azonban nem véletlen, hogy őket tartják a hazai fake news szegmens egyik legerősebb szereplőjének.

Ugyanis

  • Itt dolgozik a kisújságíró, aki mocskos hangon szidta a 888-at, az Origót, a Magyar Időket. A dühös kisújságíró, balliberális propagandista volt az, aki korábban azt kívánta az Origo minden munkatársának, hogy úgy erőszakolják meg őket, hogy ne tudjanak lábra állni. Róla csak annyit, ha azt mondják neki, hogy kérdezzen alá korábbi ellenségének, Vona Gábor Jobbik-elnöknek, akkor gondolkodás nélkül megteszi, hogy aztán pár órával később elhatárolódjon tőle, mert a Facebook-követői nem ezt várják tőle. Később Botka Lászlónak hízelgett gyomorforgató módon.
  • Itt dolgozik Havas Henrik tanítványnője, aki a Billy Elliotról csinált szánalmas álriportot.