Nagy fejlesztések várhatók Sopronban és a Fertő tó partján

Sopron, utca részlet
Sopron, 2015. május 13. Az Előkapu utca műemlék épületei és a középkori városfal részletének látképe a Tűztoronyból. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Aki néhány napot eltöltött már Sopronban, biztosan nem fogja elfelejteni, hiszen az ország egyik legszebb városáról van szó. Az elmúlt években rengeteg fejlődésen ment keresztül a „leghűségesebb város”, és ez a következő években is folytatódik, beleértve a történelmi városközpont, a Lőverek vagy a közeli Fertő tó fejlesztését is. 
Vágólapra másolva!

A Modern Városok Program keretében már most is zajlanak fejlesztések a nagyjából hatvanezer lakosú megyei jogú városban, melynek része az M85-ös gyorsforgalmi út továbbépítése, a történelmi belváros és a Lőverek turisztikai célú fejlesztése, ezenkívül előkészítés alatt áll az Innovációs és Technológia Centrum kialakítása, mely a helyi gazdaságfejlesztés legjelentősebb beruházása.

A fejlesztések becsült forrásigénye több mint 363 milliárd forint,

ennek jelentős részét a közlekedési infrastruktúrára fordított költségek fogják elvinni. Az M85-ös autóút Csornát elkerülő szakasza már korábban elkészült, a Csorna-Sopron, Sopron-Fertőrákos szakasz átadása 2020 végére várható.

A műemlékekben, védett épületekben, régészeti emlékekben gazdag belváros fejlesztése kiemelt célként szerepel, ennek forrásigénye nagyjából 10 milliárd forint, melynek nagy része már ki is lett fizetve. A tervek szerint a középkori várnegyedet, a Lenck-villát, a Szent Mihály templomot, az Esterházy-palotát és az Új utcában található zsinagógákat is felújíták, a munkálatok már meg is kezdődtek. A Russ-villa és a Zichy-Meskó palota esetében engedélyekre várnak.

A történelmi belváros épületei közül 25 db önkormányzati, állami vagy egyházi homlokzat kerül megújításra,

csakúgy, mint a Tábornok vagy a Fabricius ház. A központ utcáinak, tereinek burkolati felújítása hamarosan befejeződik, a közel két milliárd forintos projekt teljes forrása kifizetésre került.

Az Előkapu utca műemlék épületei és a középkori városfal részletének látképe a Tűztoronyból. Forrás: MTI/Jászai Csaba

Sopron üdülőrészében, a Lőverekben szintén komoly fejlesztéseket valósítanak meg 25 és fél milliárd forintból, többek között

új uszoda épül, felújítják a strandmedencét, konferenciaközpont épül,

de a sportolásra vágyók is számíthatnak komolyabb fejlesztésekre. A tervek szerint közel 15 milliárd forintból másfél év alatt fogják megújítani a már elavult régi uszodát, amely akár FINA minősítésű versenyek megrendezésére is alkalmas lesz 50 és 25 méteres medencéivel, tanmedencéivel.

A Soprontól néhány kilóméterre fekvő, világörökség részét képező Fertő tó infrastrukturális fejlesztése is fontos elem, a cél egy olyan turisztikai központ létrehozása, mely

a hazai és külföldi igényeknek is megfelel és alternatívát tud kínálni az osztrák oldal üdülőhelyeivel szemben.

A beruházás összköltsége több mint 23 milliárd forint, mely hazai költségvetési forrásból jön.

A Fertő tó Fertőrákosnál Forrás: Cérna Lenke

A város aktív befektetés ösztönző tevékenységét segíti majd az Innovációs és Technológiai Központ (ITC) létrehozása, mely intézménynek kiemelt célja, hogy

a helyi gazdaságfejlesztést segítendő minél több befektetést, illetve bevételt generáljon a városnak.

A külterületen létesítendő ITC célja új munkahelyek teremtése a helyi vállalkozások és potenciális befektetők együttműködésén keresztül. Az Önkormányzat tervezi az ITC keretein belül új ipari park, inkubátorház és technológiai centrum kialakítását is.

A Modern Városok Program a kormány és a megyei jogú várások közötti fejlesztési program, melynek keretében mind a 23 város kap vagy kapott már fejlesztési pénzeket. 2019-ben 1000 milliárdot fognak kifizetni a különböző projektek finanszírozására, nagyobb része hazai, a kisebb uniós támogatás.